Pá­vai Ist­ván Szé­che­nyi-dí­jas

Dr. Pávai István ma átvehette a a legrangosabb állami tudományos kitüntetést, a Széchenyi-díjat, melyet évtizedes munkájának elismeréseként,  a Kárpát-medencei hagyományos népzenék kutatásában és megőrzésében elért kiemelkedő eredményeiért kapott a nemzeti ünnep alkalmából megrendezett díjátadón a parlament kupolacsarnokában. Szívből gratulálunk a Hagyományok Háza főigazgatói főtanácsadójának, akinek kimagasló és szerteágazó munkásságát itt pár mondatban szeretnénk bemutatni. 

Pávai pályafutása a kolozsvári Zeneakadémián indult, ahol Jagamas János tanítványaként életprogramjává emelte a hagyományos hangszeres népzene minél teljesebb és aprólékosabb megismerését, feltárását. Pályája során nemcsak a helyszíni gyűjtések terén szerzett számottevő tapasztalatot, hanem elméleti munkásságával is értékes hozzájárulást tett a népzene kutatásához és megértéséhez.

 

Magyarországra települése után fokozatosan beolvadt a honi intézményes hagyományőrzés szakmai közegébe. Először a Néprajzi Múzeumban, majd az MTA Zenetudományi Intézetében dolgozott archívumvezetőként. A Hagyományok Háza megalapításától teljes mellszélességgel, tudásának közkinccsé tételével és a felgyűjtött hatalmas XX. századi gyűjtött anyag szolgáltathatóvá tételével foglalkozik. Az általa megteremtett adatbázis-rendszer lehetővé teszi más intézetek számára is, hogy digitális gyűjtéseiket könnyen hozzáférhetővé tegyék és megoszthassák a közönséggel.

Pávai István életművének fontos része az oktatás is. Alapító tagja volt a Zeneakadémia Népzene tanszékének, jelenleg habilitált egyetemi tanárként fiatal népzenekutatók doktori képzésében vesz részt. Emellett aktív résztvevője az akadémiai közéletnek, számos testületi tagságot tölt be, és sok jelentős publikációt jelentetett meg a népzene kutatásával kapcsolatban. A Széchenyi-díj átvétele alkalmával tiszteletteljesen köszöntötték és elismerték az általa végzett kiemelkedő munkát és hozzájárulást a magyar kulturális örökség megőrzéséhez.

Írott szó ka­rá­csony­ra

A Hagyományok Háza jelentős könyvadománnyal gyarapította a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Campusának Egyetemi könyvtárát. A magánadományból és gyűjtésből álló könyvcsomagot ünnepélyes keretek között adták át az intézmény székházában.

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Fá­bi­án Éva Pri­ma Pri­mis­si­ma dí­jas

Szívből és nagy örömmel gratulálunk Fábián Évának, aki tegnap vehette át a rangos Prima Primissima díjat! Ez a kitüntetés nemcsak kivételes tehetségét és elhivatottságát ismeri el, hanem azt a fáradhatatlan munkát is, amellyel évtizedek óta szolgálja a magyar néphagyomány értékeinek átadását. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!