Kis fe­ke­te fo­tó­zás Vil­lány­tól a Bu­dai Vá­rig

Még hogy egy vagány öltözék nem csal magabiztos mosolyt a nő arcára!

Az Ördögkatlan fesztiválon készült fotók tanúsága szerint nagyon is. 

kis fekete 2021

A Kis fekete pályázathoz készült kiegészítőket szívesen próbálgatták fiatalok és felnőttek, fesztiválozók, előadók, sőt, még saját kollégáink is. Az augusztus 17-i katalógus fotózás után a 35. Mesterségek Ünnepén is várunk mindenkit, aki szívesen fotózkodna kis feketében.

kis fekete 2021

Szeptember 19-én pedig várjuk szeretettel a Kis fekete 2021 eredményhirdetésére és divatbemutatóra!

 

 

A Ma­gyar Ál­la­mi Né­pi Együt­tes új be­mu­ta­tó­ja

A Magyar Állami Népi Együttes november 7-én, 19 órakor mutatta be legújabb, Gyökerek és szárnyak című előadását a Hagyományok Házában. A produkció a Kis-Magyarország tánchagyományát és gazdag népzenei örökségét állítja középpontba, hat fiatal koreográfus – Ágfalvi György, Darabos Péter, Farkas Máté, Fundák Kristóf, Kele Kristóf és ifj. Zsuráfszky Zoltán – alkotói látásmódján keresztül.

Ün­ne­pi in­ter­jú dr. Both Mik­lós­sal

Az új esztendőt is Újévköszöntő gálával nyitja a Hagyományok Háza. Az intézmény főigazgatója, Both Miklós elárulta, miért bír olyan nagy jelentőséggel ez a különleges, évről évre sokak által várt műsor, amely immár maga is hagyománnyá vált. Emellett azt is megtudhattuk, milyen nagy mérföldkövek ünneplésére készül a Hagyományok Háza és vele együtt a népi kultúrát sokféle módon, sokféle területen éltető közösség. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!