C. Tóth Haj­nal­ka

Népművészet Mestere hímző, Gránátalma-díjas Népi Iparművész

1973 óta foglalkozom a magyar népi hímzések gazdag öltés-, motívum- és színvilágával, valamint szimbólumrendszerével. Az első években sikerült a Veszprém megyei hímzéskultúrát közkincsé tenni a balatonalmádi és veszprémi szakköri tagok segítségével. Így lett ismert a bakonyi fehér hímzés, a keresztszemes és szálán varrott hímzés. Nyugdíjba vonulásom után Balatonalmádiban Varrótű Tanoda néven nyitott műhelyt alakítottam ki, mely előzetes egyeztetés után egész évben látogatható. A műhelyben tevékenykedik a Gránátalma Hímzőkör. A műhelyben állandó kiállítás látható, részben hímzésekből, sárközi gyöngyökből valamint a Bakony és Balaton-Felvidék írott és karcolt tojásaiból.

C. Tóth Hajnalka

A Kis fekete 2020 felhívásra egy úrihímzéses övvel és illatpárnával pályáztam.

Em­lé­ke­im Var­gyas La­jos­ról

Dr. Pávai István írását lehet olvasni a Hagyományok Háza Blogban Vargyas Lajosról, Széchenyi-, Erkel Ferenc-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudósról, emléktáblájának egykori lakóházának falára kerülése kapcsán.

Ün­ne­pé­lye­sen meg­nyi­tot­tuk az új éva­dot

A Hagyományok Háza 2025/2026-os évada a magyar népi kultúra sokszínűségét és kortárs értelmezésének keresztmetszetét nyújtja: színpadi táncos és zenés produkciók, tudományos és ismeretterjesztő előadások, múzeumi tárlatok, valamint a rendszeresen visszatérő táncházak gazdag kínálata jellemzi az intézményt. 

Nagy­sza­bá­sú di­vat­be­mu­ta­tó

A Hagyományok Háza idén ismét meghirdette országos tervező pályázatát „Kis fekete” címmel, célul tűzve, hogy a magyar népi hagyományok gazdag motívum- és formai kincse a kortárs divat nyelvén is megszólaljon. A pályázatra beérkezett legjobb alkotásokat a nagyközönség október 11-én, szombaton, 17 órától tekintheti meg egy látványos, immerzív divatbemutató keretében Budapesten, a Hagyományok Házában.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!