Dr. Áren­dás Pé­ter

Népzenei szakmai vezető

1969. augusztus 16-án születtem Dorogon.

Zenei tanulmányaimat hétéves koromban kezdtem zongorával, mellette szolfézst, zeneirodalmat, zeneelméletet tanultam. Tizenévesen a klasszikus mellett jazz zongorázással is foglalkoztam. Középiskolai éveim alatt ismerkedtem meg a hangszeres magyar népzenével, a népi hangszerek közül kezdetben a tekerőt, majd a brácsát választottam. Az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségiztem 1987-ben.

Felsőfokú klasszikus zenei tanulmányaimat 1988–1992 között az ELTE Tanárképző Főiskola ének-zene-karvezetés szakán, majd 2001–2003 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének-zenetanár kiegészítő szakán végeztem, kiváló minősítéssel. Doktori fokozatot summa cum laude minősítéssel 2018-ban szereztem a Zeneakadémia Doktori Iskolájában. Disszertációm címe: A kontra mint kísérőhangszer a 20. századi erdélyi vonós népzenében. A fokozat megszerzése óta doktori bizottsági tagként, opponensként közreműködöm a népzenei doktori eljárások lefolytatásában, 2022 februártól pedig a Doktori Népzenei Program vezetője vagyok. Középfokú angol nyelvtudással rendelkezem.

Oktatói tevékenység:

1992–1998: a ferencvárosi Novus Gimnázium ének-zenetanára voltam;

1997–2007: az ELTE Tanítóképző Főiskola gyermektánc-oktatói posztgraduális képzésében zeneelméletet, zenetörténetet és népzenét oktattam;

1997–2000: Magyar Táncművészeti Főiskola pozsonyi tagozatán népzeneelméletet tanítottam;

2007 szeptemberétől, a megalakulásától kezdve tanítok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén. Itt a népi brácsa főtárgyat, a vonós kamarazenét és a szakpedagógiai tárgyakat (szakmódszertan, szakdidaktika, pedagógiai repertoárismeret) oktatom, egyben a vonós szakirány vezetője vagyok, 2010-től kinevezett adjunktusi, 2019-től egyetemi docensi munkakörben. Kamarazene tanárként emellett rám hárul a tanszéki koncertek java részének megszervezése és azok szakmai lebonyolítása.

Az iskolarendszeren kívül az elmúlt 30 év alatt számos népzenei tanfolyamon tanítottam, korábban a Magyar Művelődési Intézet, majd a Hagyományok Háza népzenei- és néptáncoktatói tanfolyamain, tucatnyi hangszeres népzenei mesterkurzust szerveztem és tartottam itthon, Erdélyben, Felvidéken és Vajdaságban. A hazai és határon túli tanfolyamok mellett rendszeresen tanítok népi brácsát a tengerentúli népzenei- és néptánctáborokban is (Ausztrália: 2000, 2002, 2012, 2014, 2017; USA: 2002, 2008, 2009, 2012, 2013, 2016).

A 2010-ben indult FolkBeats magyar népzenei és világzenei tehetségkutató egyik zsűritagja, valamint a Fölszállott a Páva televíziós tehetségkutató verseny 2012-es és 2014-es évadjában a televíziós adásokba jutott zenekarok egyik felkészítő mestere voltam. Különböző szakmai fórumokon az elmúlt 15 évben közel 80 olyan népzeneelméleti előadást tartottam, ahol népzenekutatóinkat és a tradicionális folklórkincseinket egy-egy kistáj népzenei gyűjtésein keresztül mutattam be.

Zenekari tevékenység:

1986-ban Halmos Attilával megalakítottam a Tükrös népzenei együttest, amellyel az elmúlt 33 év alatt hét önálló albumot készítettünk. Az önálló koncertek, táncházak mellett több néptáncegyüttessel dolgoztunk együtt. A hazai és európai fellépéseken kívül a Tükrös zenekar több jelentős ausztráliai (2000, 2002, 2012, 2017) és észak-amerikai (2002, 2009, 2013) turnén vett részt, ahol a koncertek mellett minden alkalommal ottani folklórtáborokban is dolgoztunk. 15 éven át állandó itthoni nyári programunk volt a Tükrös Népzenei- és Néptánc Tábor, itt a népzene- és néptáncoktatás mellett a gyerekeknek biztosított programok (játék, tánc, kézművesség) is nagyon népszerűek voltak. Ezek hanganyagából két CD kiadványt is megjelentettünk. A 2008-ban kiadott A mi Mezőségünk című albumunkkal az év legjobb autentikus népzenei lemezeként Fonogram díjat kaptunk. Több lemezünk bemutatóját, valamint jubileumi koncertjeinket a Zeneakadémián, a Művészetek Palotájában és a Magyar Zene Házában tartottuk meg.

1993-tól 2012-ig a Budapest Táncegyüttes, majd az abból átalakult Honvéd Táncszínház zenésze, 2001–2012 között zenei vezetője voltam. Az együttes számos európai országot bejárt, emellett turnézott Japánban, Kínában, Észak-Amerikában, Mexikóban. Több koreográfia és egész estés műsor zenei összeállítása, szerkesztése fűződik a nevemhez.

A Budapest Táncegyüttes zenészeiből Papp István Gázsa prímással 1993-ban alakítottuk meg a Gázsa zenekart, mellyel hat önálló lemezt készítettünk, ezek többségén nem csak zenészként, hanem zenei rendezőként is dolgoztam. A Gázsa zenekar emellett számos más néptáncegyüttes zenei kíséretét látja el, valamint színpadi művek és filmek kísérőzenéjében is közreműködött.

25 éve állandó triót alkotunk Kiss Gy. László tárogatóművésszel és Lelkes András nagybőgőssel, akikkel a magyar népzene mellett népzenei alapú kortárs műveket is megszólaltatunk. Közös munkáink eddig hét lemezen jelentek meg.

Alkotói tevékenység, színpadi műsorok:

  • Magyar rapszódia - Budapest Táncegyüttes, rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán (2001)
  • Élő Martin Archívum II. Kalotaszeg – Budapest Táncegyüttes, rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán (2002)
  • Élő Martin Archívum III. Szatmár – Budapest Táncegyüttes, rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán (2003)
  • Csárdás! – Budapest Táncegyüttes, rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán (2005)
  • Monarchia – Honvéd Táncszínház, rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán (2007)
  • Élő Martin Archívum V. Mezőség – Honvéd Táncszínház, rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán (2008)
  • Rhythm Addiction – Gázsa zenekar koncertje (2008)
  • A mi Mezőségünk – Tükrös zenekar koncertje (2009)
  • Jubileumi Gála – XXX. Országos Táncháztalálkozó gálaestje, szerkesztők: Agócs Gergely, Árendás Péter, Busai Norbert (2011)
  • Folklór-kalendárium. Táncoló tavasz – Honvéd Táncszínház, rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán (2012)
  • „Halljunk szót!” – XXXII. Országos Táncháztalálkozó gálaestje, szerkesztők: Árendás Péter, Busai Norbert; rendező: Szűcs Gábor (2013)
  • Junior Prima European Tour – LFZE Népzene Tanszék koncertsorozata (2013)
  • "Mezőségi Bál" – XXXV. Országos Táncháztalálkozó gálaestje, rendező: Szűcs Gábor (2016)
  • Prímhangszerek és hangszeregyüttesek – LFZE Népzene Tanszék koncertje (Csíkszereda, 2016)
  • „Mindenki tánca” - Szatmár – XXXVI. Országos Táncháztalálkozó gálaestje, rendező: Sánta Gergő (2017)
  • Kodály nyomdokain – LFZE Népzene Tanszék koncertje (2017)
  • Mestereink öröksége – LFZE Népzene Tanszék koncertje (Csíkszereda, 2017)
  • „Mindenki tánca” - A székelyeké – XXXVII. Országos Táncháztalálkozó gálaestje, rendezők: Kádár Ignác, Kovács Norbert "Cimbi" (2018)
  • NKA 25 Népművészeti Gála - Népművészet Mestereinek és Ifjú Mestereinek műsora, szerkesztők: Árendás Péter, Liber Endre (2018)
  • Erdély népzenei kincsei – LFZE Népzene Tanszék koncertje (Csíkszereda, 2018)
  • „Mindenki tánca" - Világnak virága – XXXVIII. Országos Táncháztalálkozó gálaestje, rendezők: Kocsis Enikő, Fitos Dezső  (2019)
  • A Táncház Napja. 50 éves a táncházmozgalom - ünnepi gálakoncert a Zeneakadémián (2022)
  • Generációk erdélyi népzenére – Táncház napi gálakoncert a Zeneakadémián, szerkesztők: Árendás Péter, Kelemen László (2024)

Szakmai tevékenység, gyűjtések, programszervezés:

1986-ban kezdtem népzenei gyűjtéseket végezni, a legtöbb helyszíni gyűjtést Erdélyben és Szabolcs-Szatmárban készítettem. 1997–2001 között a Fonó Budai Zeneházban az „Utolsó Óra" népzenei gyűjtőprogram állandó munkatársaként a gyűjtések előkészítésén és népzenegyűjtőként dolgoztam, valamint a teljes, kb. 1200 CD-nyi rögzített anyag rendezését, katalogizálását és utólagos jegyzőkönyvezését is én végeztem. A gyűjtésekből megjelent Új Pátria kiadványok egyik sorozatszerkesztője vagyok.

Alkalmanként írok cikkeket a Folkmagazin című lapban.

A Bartók Rádióban évek óta rendszeresen vannak népzenei műsoraim, 2008–2010 között a Néphagyomány zenész mesterei, 2012 óta pedig Népzene itthonról címmel. Emellett a Dankó Rádióban 2017 őszétől Táncrend címmel havonta készítek népzenei műsorokat.

1998 óta folyamatosan részt veszek a legnagyobb létszámú népművészeti rendezvény, az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár népzenei programjainak szerkesztésében és szervezésében. Feladatom a különböző programrészeken fellépő zenekarok megszervezése, a kamaratermi koncertprogramok megszerkesztése, a hagyományőrző zenészek meghívása. Az elmúlt 25 év alatt több esti hagyományőrző és revival gálaműsor rendezője voltam.

A Hagyományok Háza munkájában az alakulásától kezdve külsős munkatársként rendszeresen részt vettem, mint különböző tanfolyamok oktatója, kiadványok szerkesztője, szakmai zsűrizés. 2013 óta főállásban dolgoztam a Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívumban, kezdetben Pávai István mellett tárvezető-helyettesként, 2017. január és 2022. december között tárvezetőként. Célomnak tekintettem, hogy az Archívumban található audio és vizuális folklórgyűjtések számát folyamatosan növeljük, és megfelelő adatolásuk után lehető legnagyobb részüket közkinccsé, könnyen elérhetővé tegyük. Könyvtárunkban pedig fellelhető a folklór témakörben publikált legteljesebb szakirodalom és szinte összes hangzó kiadvány. 2023 januárja óta a Hagyományok Háza Népzenei Szakcsoportjának vezetője vagyok. Munkám során rendszeresen tartok népzenei előadásokat itthon és külföldön, ahol bemutatom a legértékesebb gyűjteményeket, interneten is elérhető folklór adatbázisokat. A Hagyományok Háza megbízásából emellett az elmúlt években olyan jelentősebb népzenei programok szerkesztését-rendezését is végeztem, mint pl. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója (2015-2017), Összefogás hagyományőrző mestereinkért (2015), Halmos Béla emléknap (2016), Táncház napi koncertek a Zeneakadémián (2016–2021), Kelemen László 60 (2020), Pávai István 70 (2021).

Publikált önálló népzenei lemezek:

  • Tükrös Zenekar – Magyar népzene (1997, Fonó Records)
  • Gázsa – Erdélyi népzene (1998, A Bt.)
  • Kiss Gy. László – Halld a tárogató hangját! (1999, Hungaroton)
  • Tükrös Zenekar – Szatmári népzene az 1900-as évekből (2000, FolkEurópa)
  • Tükrös Zenekar – Tükrös Tábor (2002, FolkEurópa)
  • Gázsa Zenekar – Budapesttől Kommandóig (2003, FolkEurópa)
  • Tükrös Zenekar és barátai – Vígan legyünk! (2003, FolkEurópa)
  • Kiss Gy. László – Hangok a múltból (2003, Hungaroton)
  • Gázsa Zenekar – Music and Dances from the Carpathians (2005, Hungaria Records)
  • Budapest Táncegyüttes zenekara – Csárdás. The Tango of the East (2005, Hungaria Records)
  • Tükrös Zenekar – Hegyen-völgyön. Népzene gyerekeknek (2006, FolkEurópa)
  • Gázsa Zenekar – Táncházi muzsika Mezőségről (2007, magánkiadás)
  • Gázsa Zenekar – Őrkőiek Budapesten. Háromszéki cigányzene (2008, Etnofon)
  • Gázsa Zenekar – Rhythm Addiction – Ritmus szenvedély (2008, FolkEurópa)
  • Tükrös Zenekar – A mi Mezőségünk (2008, FolkEurópa)
  • Gázsa Zenekar – Csipke Camp 2012 (2012, magánkiadás)
  • Kiss Gy. László – Kapuvári séta (2014, FolkEurópa)
  • Tükrös Zenekar – Erdők, vizek zenéje (2015, FolkEurópa)

Publikált népzenei lemezek (közreműködőként):

  • XII. Magyarországi Táncháztalálkozó - Tükrös Zenekar: Kőrispataki forgatós (1993, Hungaroton, Magyar Művelődési Intézet)
  • Táncháztalálkozó '95 - Tükrös Zenekar: Magyarpalatkai halottkísérő (1995, Magyar Művelődési Intézet)
  • Táncháztalálkozó '97 - Gázsa Zenekar: Ádámosi csárdás és szökő (1997, Magyar Művelődési Intézet)
  • Üsztürü – Szárazfának muzsikája (1997, Fonó Records)
  • Új Élő Népzene 3. - Koncz-Árendás-Mohácsy: Palatkai bota és de-a lungu (1998, Táncház Egyesület)
  • Táncháztalálkozó '99 - Szalóki Ági és zenekara: Cigány halottkísérő és virrasztóének Magyarpalatkáról (1999, Magyar Művelődési Intézet)
  • Új Élő Népzene 5. - Tükrös Zenekar: Asztali nóta és csárdás "Peci" bácsitól (1999, Táncház Egyesület)
  • Roza Bancseva – Jana-Janica (2000, Fonó Records)
  • 1100 év Európa közepén (zene: Könczei Árpád) (2002, Fonó Records)
  • Üsztürü – Az öregeké (2004, FolkEurópa)
  • Tizenkét banda (2004, FolkEurópa)
  • Kiss Gy. László – Transfiguratio (2008, Hungaroton)
  • Szerda 1. Magyarszovát – Ördöngösfüzes. Élő táncházi muzsika (2011, Fonó Budai Zeneház)
  • Szerda 2. Vajdaszentivány - Mezőkölpény. Élő táncházi muzsika (2013, Fonó Budai Zeneház)
  • Kiss Gy. László – A tárogató arcai (2016, Music Hungary Zeneműkiadó)
  • Kiss Gy. László – Négy úton hazafelé (2018, FolkEurópa)
  • Kiss Gy. László – Eljött a nap (2021, Music Hungary Zeneműkiadó)
  • Sőregi Anna és zenekara – Széki versek (2022, Fonó Budai Zeneház)

Publikált népzenei lemezek (szerkesztőként / zenei rendezőként):

  • Mezőségi népzene: Magyarszovát – Buza (1997, Fonó Records)
  • A „Panek Katié” – Erdélyi magyar népzene (1999, Fonó Records)
  • 19. Táncháztalálkozó (2000, Magyar Művelődési Intézet)
  • Táncház-Népzene 2001. (2001, Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 15. Belső-mezőségi népzene. Magyarszovát (2001, Fonó Budai Zeneház)
  • Táncház-Népzene 2002. (2002, Hagyományok Háza)
  • Unger Balázs – Forduló (2002, Dulai és Tsa Bt.)
  • Táncház-Népzene 2003. (2003, Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 17. A juhait kereső pásztor (2003, Fonó Budai Zeneház)
  • Németh Dénes zenekara – Nem megyünk a másvilágra (2003, Vitus Kht.)
  • Potta Géza zenekara – Születtem mint prímás (2003, FolkEurópa)
  • Táncház-Népzene 2004. (2004, Hagyományok Háza)
  • Tizenkét banda (2004, FolkEurópa)
  • Táncház-Népzene 2005. (2005, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2006. (2006, Hagyományok Háza)
  • Szerelmem Nagysajó (2006, Fonó Records)
  • Ifjú Szivek zenekara – Felföldi levelek (2006, FolkEurópa)
  • Táncház-Népzene 2007. (2007, Hagyományok Háza)
  • Szabó Dániel – Egetverő (2007, magánkiadás)
  • Táncház-Népzene 2008. (2008, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2009. (2009, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2010. (2010, Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 1/50. Aranyosszéki népzene. Gerendkeresztúr (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 5/50. Észak-mezőségi népzene. Buza (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 9/50. Felső-Maros menti népzene. Marosvécs (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 10/50. Gyergyói népzene. Gyergyócsomafalva (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 14/50. Népzene a marosszéki Mezőségről. Mezőkölpény (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 16/50. Háromszéki népzene. Őrkő (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 17/50. Nagy-Szamos melléki népzene. Magyardécse (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 20/50. Szilágysági népzene. Szilágysámson (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 21/50. Vízmelléki népzene. Ádámos-Magyarkirályfalva (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 47/50. Barkósági népzene Borsod megyéből. Ózd, Domaháza, Sáta (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 49/50. Szatmári népzene. Zsarolyán, Szamosangyalos, Csenger (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Új Pátria 50/50. Szatmári népzene. Hirip (2010, Fonó Budai Zeneház – Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2011. (2011, Hagyományok Háza)
  • Szerda 1. Magyarszovát – Ördöngösfüzes. Élő táncházi muzsika (2011, Fonó Budai Zeneház)
  • Táncház-Népzene 2012. (2012, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2013. (2013, Hagyományok Háza)
  • Szerda 2. Vajdaszentivány – Mezőkölpény. Élő táncházi muzsika (2013, Fonó Budai Zeneház)
  • Népzene Tanszék hallgatóival – Junior Prima European Tour (2013, magánkiadás)
  • Táncház-Népzene 2014. (2014, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2015. (2015, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2016. (2016, Hagyományok Háza)
  • Balog József – Zeneakadémia Népzene Tanszéke: A népdal útja (2016, Convention Budapest)
  • Táncház-Népzene 2017. (2017, Hagyományok Háza)
  • A vajolai zenekar (2017, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2018. (2018, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2019. (2019, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2020. (2020, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2021. (2021, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2022. (2022, Hagyományok Háza)
  • Tizennégy banda: Üzenet (2022, Mohácsy Albert)
  • Táncház-Népzene 2023. (2023, Hagyományok Háza)
  • Táncház-Népzene 2024. (2024, Hagyományok Háza)

Publikált népzenei kiadványok:

  • Árendás Péter - Havasréti Pál: Bonchidai népzene I. Brácsa-bőgő melléklet. Népzenei füzetek (1991, Magyar Művelődési Intézet)
  • Árendás Péter - Kozma Gyula: Vajdaszentiványi népzene I. Brácsa-bőgő melléklet. Népzenei füzetek (1992, Magyar Művelődési Intézet)
  • Árendás Péter - Mester László - Doór Róbert: Kalotaszegi legényesek (Magyarlóna). Brácsa-bőgő melléklet (1993, Magyar Művelődési Intézet)
  • Nagy Zsolt: Magyar Népzenei Dallamgyűjtemény. Brácsamelléklet (lektor, társszerző: Árendás Péter) (2004, Hagyományok Háza)
  • Árendás Péter - Nagy Zsolt - Koncz Gergely: Magyarpalatkai népzene I-II. Brácsa-bőgő melléklet (2013, Hagyományok Háza)
  • Gráfik Imre - Turbéky Dénes - Széki Soós János: Széki lakodalom (szerkesztő: Árendás Péter) (2014, Hagyományok Háza)
  • Szabó András - Mohácsy Albert: Gömöri népzene. Kontra-bőgő melléklet (szerkesztő, lektor: Árendás Péter) (2016, Hagyományok Háza)
  • Virágvölgyi Márta: Kapus vidéki népzene. Viski Rudolf gyalui prímás dallamai (szerkesztő, lektor: Árendás Péter) (2017, Hagyományok Háza)
  • Szabó András - Mohácsy Albert: Bogyiszlói népzene. Brácsa-bőgő melléklet (szerkesztő, lektor: Árendás Péter) (2018, Hagyományok Háza)
  • Horváth Attila - Árendás Péter: Vízmelléki népzene. Kozák József ádámosi prímás dallamai (2019, Hagyományok Háza)
  • Virágvölgyi Márta - Árendás Péter: Bonchidai népzene I. Pusztai Sándor Szilaj, Pusztai Endre és Bonc István prímások dallamai (2020, Zenei Anyanyelv Alapítvány)
  • Virágvölgyi Márta - Árendás Péter: Bonchidai népzene II. Kolbász Béla prímás dallamai (2020, Zenei Anyanyelv Alapítvány)
  • Csernók Klára - Árendás Péter: Szilágysági népzene. Kanalas Imre prímás dallamai (2021, Hagyományok Háza)
  • Virágvölgyi Márta - Árendás Péter: Szatmári népzene. Tiszakóród, Horváth András prímás dallamai (2022, Magyar Hangszermíves Céh)
  • Árendás Péter – Mihó Attila – Nyitrai Marianna: Magyarszováti népzene. Vintila Márton prímás dallamai (2023, Hagyományok Háza)

Tevékenységek társadalmi szervezetekben:

  • Népművészet Ifjú Mestere értékelő bizottságának tagja
  • Népművészet Mestere kuratórium tagja (2011-)
  • Junior Prima díjat odaítélő kuratórium tagja (2013-)
  • Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Kollégium tagja (2016-)
  • Martin György díj kuratórium tagja (2017-)
  • Csoóri Sándor Program Tanácsadó Testület tagja (2017-)
  • Magyar Művészeti Akadémia Köztestületi tagja (2019-)
  • Köszönjük Magyarország! Program Népzene kategória zsűritagja (2020-2021)

Díjak, kitüntetések:

  • 2000. Tükrös zenekar „Szatmári népzene az 1900-as évekből" című lemeze a Magyar Művészeti Akadémia arany oklevelét kapta
  • 2001. Népművészet Ifjú Mestere
  • 2010. Fonogram díj a Tükrös zenekarral
  • 2012. Magyar Ezüst Érdemkereszt
  • 2018. Táncház Díj
  • 2023. Magyar Érdemrend Lovagkereszt

Elérhetőség:

E-mail: arendas.peter@hagyomanyokhaza.hu

A csár­dás nyol­ca­dik örök­sé­günk!

2024. december 4-én, Paraguay fővárosában, Asunciónban az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának 19. ülésszakaszán egy újabb magyar kulturális kincs nyerte el a világ figyelmét és elismerését, ami ezennel már a nyolcadik örökségünk. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!