UTAK Prog­ram - Te­rep­mun­ka Pá­lyá­zat

Jelentkezési határidő
2023. október 31. 23:59

Az UTAK Program célja, leírása

A Hagyományok Háza által elindított UTAK (Új Generáció Terepmunka Kutatás) Program (a továbbiakban úgy is mint: Program) célja a Programban résztvevő egyetemek néprajz és kulturális antropológia szakos hallgatóinak bevonása bel- és külföldi terepmunkák előkészítésébe, megvalósításába, emellett célja, hogy gondoskodjon a terepmunkák eredményének megfelelő helyen és módon történő archiválásáról és – hosszabb távon – hozzáférhetővé, kutathatóvá tételéről. A Program olyan, az intézmény alapfeladatainak ellátásához kapcsolódó, hosszú távú terepmunkákat finanszíroz, amelyek a néprajz és kulturális antropológia tudományának eddigi eredményeivel, elméleteivel párbeszédbe lépő kutatások alapját teremtik meg és eredményeikkel hozzájárulnak e tudományterületek fejlődéséhez. Az UTAK Program kifejezetten terepmunkák megvalósítását célozza, tehát kizárólag online vagy adattári kutatást nem finanszíroz, de ezen túl nem részesít előnyben semmilyen témakört, módszertant vagy kutatási helyszínt. 

 

A pályázók köre, részvételi feltételek

A pályázati eljárásban olyan néprajz vagy kulturális antropológia szakos graduális vagy PhD hallgatók vehetnek részt, akik a Hagyományok Házával együttműködési viszonyban álló, hazai vagy határon túli felsőoktatási intézmények (A Programban résztvevő, a Hagyományok Házával együttműködő felsőoktatási intézmények, illetve tanszékek: BBTE BTK Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, DE BTK Néprajzi Tanszék, ELTE BTK NI Folklore Tanszék, ELTE BTK NI Tárgyi Néprajzi Tanszék, ELTE TÁTK Kulturális Antropológia Tanszék, ME BTK AFTI Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék, PTE TKI BTK Néprajz - Kulturális Antropológia Tanszék, SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék)  néprajz és/vagy kulturális antropológia tanszékeinek valamelyikén a pályázat beadásakor hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, valamint azok a személyek, akik nem rendelkeznek hallgatói jogviszonnyal, de a partnerintézmény doktori iskolájának igazolt tagjai (doktorjelöltek).
Az UTAK program két alprogrammal működik: az egyik magyarországi, a másik Magyarországon kívüli kutatásokat támogat. Mindkét alprogramban külön pályázhatnak a graduális és a PhD hallgatók. A terepmunka elvárt időtartama graduális hallgatók esetében min. 3, max. 6 hónap, PhD hallgatók esetében: min. 6, max. 9 hónap.
A program évente maximum 8 pályázót finanszíroz (2-2 magyarországi terepen kutató graduális és PhD hallgató, illetve 2-2 Magyarországon kívüli terepen kutató graduális és PhD hallgató). A legmagasabb pályázható összeg nettó 3 000 000 forint, a program összkerete nettó 12 000 000 forint. A díj adó- és járulékvonzatának kifizetését a Hagyományok Háza vállalja.

 

Pályázati követelmények

A pályázat benyújtási határideje: 2023. október 31.

 

A pályázat benyújtásának módja

A pályázatra a jelentkezési lap kitöltésével, valamint az alábbi 7 db melléklet feltöltésével lehet jelentkezni.

 

  1. Önéletrajz
  2. Absztrakt
  3. A kutatási terv részletes ismertetése
  4. Részletes költségvetés
  5. Témavezető ajánlása
  6. Témavezető nyilatkozata
  7. A képző intézmény igazolása (a pályázó beiratkozott hallgató)


A jelentkezési lap a pályázóra, a témavezetőre és a terepmunka tervre, illetve költségvetésére vonatkozó adatokat tartalmazza. A pályázó a jelentkezési lapon megnevezi témavezetőjét (konzulensét), aki a pályázatot és a terepmunka megvalósítását segíti.
A konzulens nyomon követi és szakmai kérdésekben segíti a pályázó munkáját, majd a megvalósítás szakmai lebonyolítását felügyeli, illetve meghatározott időközönként igazolja.

A mellékletekkel kapcsolatos részletes információkat, útmutatót az alábbi dokumentum tartalmazza: „A pályázati dokumentáció tartalmi és formai követelményei”.
 

A pályázatok értékelése

A beérkező pályázatokat öt szakemberből álló Kuratórium értékeli. 
Érvénytelen a pályázat, amennyiben:
nem felel meg jelen pályázati feltételeknek,
az adatlap, illetve a benyújtott pályázat hiányos, vagy a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz,
határidőn túl történik a benyújtása.
A pályázati dokumentáció formai vizsgálatát követően a Kuratórium egy alkalommal hiánypótlásra hívhatja fel a pályázókat. Amennyiben a hiánypótlási felhívásban meghatározott határidőre a pályázó az abban foglaltaknak nem tesz eleget, pályázata az elbírálásra nem alkalmas, érvénytelen.
A formailag teljes, hiánytalanul benyújtott pályázatokat a Kuratórium az előzetesen felkért szakértők véleménye alapján bírálja el. 

 

Az értékelés szempontjai

  • a kutatási terv (projekt) szakmai színvonala;
  • még kevéssé feltárt terület vagy tevékenység bemutatása;
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása;
  • a benyújtott terv innovatív jellege, újszerűsége;
  • a pályázó eddigi szakmai munkája;
  • megvalósíthatóság, költséghatékonyság, 
  • egyéb, szakmai szempontok.

 

Jogorvoslatnak sem az érvénytelenséggel kapcsolatos, sem az érvényes pályázat érdemi elbírálása alapján hozott döntés ellen nincs helye.
Eredményhirdetés tervezett időpontja: 2024. január 12.
A pályázat elbírálásáról a pályázókat e-mailen értesítjük.

 

Szerződéskötés, folyósítás

A HH megbízási szerződést köt a nyertes pályázókkal és számukra a terepmunka megvalósításáért, valamint eredményei (kutatási tervek, beszámolók, illetve megállapodás alapján fotók, hang- és filmfelvételek, tanulmányok stb.) felhasználásáért megbízási díjat fizet.
A HH kapcsolatot tart a konzulenssel, aki a pályázót szakmailag ellenőrzi, beszámolóit hitelesíti. Ha a konzulens a szakmai beszámolót nem hitelesíti, illetve ha a terepmunkát megvalósító pályázó a díjrészlet fizetésének feltételéül meghatározott beszámolót vagy rögzített anyagokat nem adja át, a hátralévő díjrészlet nem kerül folyósításra, illetve (szerződésszegés esetén) a korábban megfizetett díjrészleteknek megfelelő összeg megfizetésére is igényt tarthat a Hagyományok Háza.
A nyertes pályázó a megvalósított terepmunkáról, valamint annak eredményéről a Programmal kapcsolatos két rendezvényen szakmai, tudományos előadást tart.

További információ és a teljes pályázati felhívás a Letölthető mellékletek között található.

 

Jelentkezési lap

 

Kapcsolattartó: 

Lauber Laura
telefonszám: +36 30 203 9496
e-mail cím: utak@hagyomanyokhaza.hu

El­hunyt Mu­csi Já­nos

November 14-én hajnalban 76 évesen elhunyt Mucsi János Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével kitüntetett koreográfus, Érdemes művész, a Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál elnöke. 

Ze­nész­port­rék – El­fújt em­lé­kek

2024. november 29-én láthatja először színpadon a Hagyományok Háza közönsége a Magyar Állami Népi Együttes új előadását Zenészportrék – Elfújt emlékek címmel, mely egy sorozat első darabjaként nemcsak a zenei örökségünket idézi meg, hanem egyúttal tisztelgés a zenészek generációi előtt, akik a dallamok révén őrizték meg kultúránk színeit. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!