Az emlékek elől nincs menekvés
A helyszínek és idősíkok váltakozása közepette a legkülönbözőbb formákban visszatérő központi téma Szigeti Réka dramaturgiai és Kálló Béla rendezői elképzeléseinek megfelelően nyomasztó állandóságot sugallva közvetíti számunkra, hogy az emlékek elől nincs menekvés. Az átélteket a szereplők, Lajtos Árpád katonatiszt (Mészáros Gábor) és Dajka Margit színésznő (Stelly Zsófia) csak együtt, kettesben tudják megfelelően értelmezni és feldolgozni, ezért a halál, azaz csupán egyikük halála nem hozhat feloldozást. A művésznőt megkörnyékező végzet rémképei folyamatosan egybemosódnak a doni magyar katonák szenvedéseivel. Nem kérdés, hogy Margit nélkül a továbbiakban már Árpád sem viselheti el a halmozott hullahegyek képében a tudatában és az előadás hátterében újra és újra megjelenő szenvedést, valamint a részleteiben és rémítő hanghatásaiban is felidézett urivi csata őt örökké kísértő rettenetét. Ez esetben egész biztosan nem igaz, hogy „a harcot, melyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés.”
Ahogy megismerkedésük, úgy végső elválásuk is a Don-kanyarhoz, az ő Sors-kanyarjukhoz kötődik. Kérdéses lehet mindezért, hogy a Lajtos imáiban kérteknek megfelelően mindez értelmet nyer-e abban, hogy végső soron szerettei és Hazája, valamint a rábízottak javára és boldogulására szolgál. E kérdésre a választ az előadás nézője csupán saját lelkében adhatja meg.
Kékesi Raymund
Dajka Margit – Stelly Zsófia
Lajtos Árpád – Mészáros Gábor
Közreműködnek a Vajdasági Kamara Táncegyüttes táncosai:
Bognár Ádám, Gazsó Tibor, László Andor, Patyerek Csaba, Savelin Roland, Szakács Tamás
Közreműködik: Fokos Zenekar
Fénymester: Majoros Róbert
Vendégzenészek: Bubla Bence – dobok, Szerda Árpád – zongora
Zeneszerző: Szerda Balázs
Koreográfusok: Táborosi Margaréta, Patyerek Csaba
Dramaturg: Szigeti Réka
Rendezte: Kálló Béla Jászai Mari-díjas