Tus­vá­nyos - A Kri­za Já­nos Nép­ze­nei Sá­tor prog­ram­jai

A Kriza János Népzenei Sátor, amelynek programja a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány támogatásával és közreműködésével jön létre, fiatal muzsikusok népzenei koncertjeivel, mezőségi tánc- és énektanítással, élőszavas mesemondással, kézműves foglalkozással és hajnalig tartó táncházzal várja az oda látogatókat. Az idén a tusnádfürdői fenyvesek alatt a Kárpát-medence több tájegységének muzsikája is felcsendül. Az esti koncertek során a Vajdaság pengetős hangszereivel, a Felvidék gyönyörű népzenei anyagával ismerkedhet meg az érdeklődő, illetve olyan erdélyi adatközlők zenéjére mulathat, akik a világ számos részét bejárták már. A népzenei sátor szakmai felelőse Pál István „Szalonna”, házigazdák: Sikentáncz Szilveszter, Berecz István, Kacsó Hanga Borbála, Ürmös Sándor és a Tokos zenekar.

Program 

Július 19. – kedd

17.00-18.30 Mezőségi táncoktatás kezdőknek Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske” közreműködésével 
18.30-19.00 Mezőségi népdaloktatás Kacsó Hanga Borbálával
19.00-19.30 Mese nagyoknak: Derék Jankó és a kemény cipó – mesélő: Benkő Éva
20.30-21.30 Bajkó Zenekar: Párosan című népzenei koncertje (Vajdaság)
21.30-04.00 Hajnalig tartó mulatság (első rend, tánctanítással: Tiszamenti ugrós, csárdás és friss Bácskából és Bánátból)

Házigazdák: Sikentáncz Szilveszter, Berecz István, Kacsó Hanga Borbála, Tokos zenekar, Pál István „Szalonna”, Ürmös Sándor, Sorbán Enikő

Július 20. – szerda

11.00-17.00 Kézműves foglalkozások – Csíkborzsovai Csíki nemezműhely 
16.00-17.00 Mese kicsiknek: A fekete havas; Babszem csacsi meséje – mesélő: Csortán Hajnal
17.00-18.30 Mezőségi táncoktatás kezdőknek Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske” közreműködésével
18.30-19.00 Mezőségi népdaloktatás Kacsó Hanga Borbálával
19.00-19.30 Mese nagyoknak: Akik ki akarták merni a tengert; Muzsikáló ezüstfecske – mesélő: Csortán Hajnal
20.30-21.30 Nagy Csomor András és zenekara – lemezbemutató koncert (Felvidék)
21.30-04.00 Hajnalig tartó mulatság (első rend, tánctanítással: Abaúji táncok - Magyarbőd, Györke)

Házigazdák: Sikentáncz Szilveszter, Berecz István, Kacsó Hanga Borbála, Tokos zenekar, Pál István Szalonna, Ürmös Sándor, Sorbán Enikő

Július 21. – csütörtök

11.00-17.00 Kézműves foglalkozás– Csíkborzsovai Csíki nemezműhely
15.00-16.00 Népi kultúra és nemzeti identitás az ukrán-orosz konfliktus tükrében – beszélgetés Both Miklóssal a Hagyományok Háza főigazgatójával 
16.00-17.00 Mese kicsiknek: A három szegfű; A szegény ember három fia – mesélő: Tódor Kata
17.00-18.30 Mezőségi táncoktatás kezdőknek Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske” közreműködésével
18.30-19.00 Mezőségi népdaloktatás Kacsó Hanga Borbálával 
19.00-19.30 Mese nagyoknak: Jobb ura volt az ördög; Ott, ott öreganyám – mesélő: Tódor Kata
20.30-21.30 Bekecs Néptáncegyüttes és a Tokos zenekar Reliktum című folklórműsora (Nyárádszereda)
21.30-04.00 Hajnalig tartó mulatság (első rend, tánctanítással: Nagydobronyi csárdás és friss)

Házigazdák: Sikentáncz Szilveszter, Berecz István, Kacsó Hanga Borbála, Tokos zenekar, Pál István „Szalonna”, Ürmös Sándor, Sorbán Enikő

Július 22. – péntek

11.00-17.00 Kézműves foglalkozás– Csíkborzsovai Csíki nemezműhely
16.00-17.00 Mese kicsiknek: A medvék titkai, a fenyves rejtélye; Az égi festék – mesélő: Bedőházi Beáta 
17.00-18.30 Mezőségi táncoktatás kezdőknek Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske” közreműködésével
18.30-19.00 Mezőségi népdaloktatás Kacsó Hanga Borbálával
19.00-19.30 Mese nagyoknak: Az első kürtőskalács – mesélő: Bedőházi Beáta 
20.30-22.00 Pálházi Bence Bandája és az erdélyi adatközlő zenészek közös koncertje; adatközlők: Varga István "Kiscsipás" és Lőrinc Róbert (Kalotaszeg), Kodoba Florin és Radák Mihály Rémusz (Magyarpalatka), Culi Károly és Kovács Babuc (Mócs)
22.00-04.00 Hajnalig tartó mulatság (első rend, tánctanítással: kalotaszegi táncok) 

Házigazdák: Sikentáncz Szilveszter, Berecz István, Kacsó Hanga Borbála, Tokos zenekar, Pál István „Szalonna”, Ürmös Sándor, Sorbán Enikő

Július 23. – szombat

11.00-17.00 Kézműves foglalkozás– Csíkborzsovai Csíki nemezműhely
14.00-19.00 A Somoskáról, Klézséből és Gyimesek völgyéből érkező hagyományőrzők bemutatják a moldvai és gyimesi csángómagyarok népzenéit és táncait. A tánctanítással, énektanítással, furulya szóval és mesékkel egybekötött műsorban közreműködik a budapesti Zurgó együttes.
19.00-19.30 Mese nagyoknak: Boszorkányfeleség – mesélő: Benkő Éva
20.30-04.00 Hajnalig tartó mulatság (első rend, tánctanítással: gyimesi táncok) 

Házigazdák: Sikentáncz Szilveszter, Berecz István, Kacsó Hanga Borbála, Tokos zenekar, Pál István „Szalonna”, Ürmös Sándor, Zurgó Együttes és csángó hagyományőrzők, Sorbán Enikő
 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!