A Trió Pat­a­ra (TR) kon­cert­je

A 2024-es török-magyar kulturális évad keretében megrendezett koncert

 

"Három női lélek szívből jövő békekívánsága Patarából a világnak" – ez a mottója a Patara nevű zenekarnak, ami eredetileg azzal a céllal alakult 2020-ban, a világjárvány idején, hogy a zene gyógyító és egyesítő erejével hozzájáruljon az emberiség jóllétéhez ebben a kihívásokkal teli időszakban, de a mai napig folytatják az akkor elkezdett munkát.

Repertoárjuk a különböző korszakok és stílusok egyetemes zenéjének széles skálájából, valamint válogatott kompozíciókból áll. Első CD-jük "Patara'ya Armağan" ("Ajándék Patarának") címmel a török Kulturális és Turisztikai Minisztérium Képzőművészeti Főigazgatóságának támogatásával 2020 decemberében jelent meg.

A Trio Patara, amely az Antalya Állami Szimfonikus Zenekar tagjából és a Sankyo Flute Company művésznőjéből, Lelya Bayramoğullarıból, valamint az Antalya Állami Szimfonikus Zenekar és a Borusan Istanbul Filharmonikus Zenekar hárfaművészéből, Aslıhan Güngörből áll, 2022-től a Mersin Állami Opera és Balett művésznőjével, Simge Büyükedessel (szoprán) egészült ki, és így formált egy jellegzetes, erőteljes hangulatot az együttes zenei anyagának.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!