Több mint mo­zi - Han­na gróf­nő

A Hagyományok Háza sikeres „Több mint mozi” sorozat Hanna grófnő című következő része - amellett, hogy folklór-témájú néprajzi dokumentumfilm - a XX. századi magyar történelem egy korszakát is felvillantja a zabolai Mikes család történetén keresztül.
"Az ember azért él, hogy valamit tegyen" - summáz Mikes Hanna, a hajdani grófkisasszony 2001-ben, Washingtonból Zabolára látogatva, 89 esztendejének minden méltóságával, humorával. 
Történelmi nevet viselő családjával együtt 1949-ben száműzték. Régi, míves, saját maga készítette fotográfiákon őrződik a magántörténelem éppúgy, mint a zabolai hagyományok, munkálatok, a "szolgák" portréi.  Annak idején ugyanis nemcsak a zabolai népviseletet visszaszövető, a falu táncmulatságaiban résztvevő Hanna grófkisasszony, de a Mikes család egésze is közszeretetnek örvendett a faluban.
A hajdani "cseléd", Juliska meghatottan emlékszik s emlékezteti gróf Teleki Pál menyét, Hannát, arra az időszakra, amikor "minden rendesen, s jól ment ..." Közben eltelt több mint fél évszázad.

A film készítői:     
Sztanó Hédi - rendező
Dénes Zoltán - operatőr
Gonda János - hangmérnök
Kollányi Judit - vágó

Az est meghívott vendégei:     
Üsztürü zenekar
Dénes Zoltán

Beszélgetőtárs: Sztanó Hédi néprajzkutató, filmrendező


Az előadás időtartama ~ 2 óra

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!