Pi­ros esőt kor­tyolt a föld – Nyolc­van év­vel ez­előtt

Összművészeti színielőadás a roma holokauszt áldozatainak emlékére

Összművészeti színielőadással tiszteleg a roma holokauszt áldozatainak emléke előtt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért (KKETTK) Alapítvány legújabb produkciója. A magyarországi holokauszt 80. évfordulóján, a roma áldozatoknak emléket állító Piros esőt kortyolt a föld – Nyolcvan évvel ezelőtt című darab a roma kultúra szimbólumaival, mozgáskultúrájával kiegészülve teszi a fiatalok számára is átélhetővé a cigány népirtás sokáig kibeszéletlen és meghamisított történelmi tragédiáját, felidézve az áldozatokra való emlékezés súlyát és fontosságát. A produkciót a KKETTK felkérésére Horváth Csaba, a Forte Társulat alapítója állította színpadra.  Az összművészeti előadás szövegkönyvét Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója  dramatizálta, zenei anyagát Lukács Miklós Erkel Ferenc - díjas cimbalomművész, zeneszerző komponálta.  A színpadi mű ötletét Schmidt Mária történészprofesszor, a KKETTK Alapítvány főigazgatója adta.  A darab szövegkönyve elsősorban a túlélők vallomásaira és a tragédiát feldolgozó, arra reflektáló költeményekre épül. Az ingyenesen megtekinthető előadás személyes sorsokon keresztül idézi meg a népirtás rettenetét, fejet hajtva a túlélők szenvedései és az áldozatok emléke előtt.

Szereplők: 

Földeáki Nóra, Fátyol Kamilla, Kondákor Ajsa Panka, Bari István, Horkay Barnabás, Widder Kristóf

Zenészek: 

Cimbalom: Lukács Miklós / Horváth Áron
Nagybőgő: Orbán György
Dob: Csízi László

Szövegkönyv, dramaturg: Ugron Zsolna 
Zeneszerző: Lukács Miklós
Rendező: Horváth Csaba

A produkciót 2024. október 28-án láthatja először a közönség a Hagyományok Házában. 
Az előadás ingyenes, de regisztrációköteles: a rendezveny@kerteszintezet.hu címre várjuk az érdeklődők jelentkezését.
 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!