„Ott se lé­szen meg­ál­lá­som…”

Csak: én élhetnék boldog boldogan
s magamra vállalom
a szenvedést: s miért?
a Mindenért! a Semmiért!

(Móricz Zsigmond: Kain)

appelshoffer

Appelshoffer János és Rémi Tünde a 2019-es Staféta-pályázat kiemelt kategóriájának egyik nyertes alkotópárosa, „Ott se lészen megállásom…” címmel tűzték műsorra új, a betyárvilágot megidéző táncszínházi előadásukat. A többszörösen kitüntetett táncművész és koreográfus páros, Appelshoffer János (Örökös Aranysarkantyús, Népművészet Ifjú Mestere-díj, és Harangozó Gyula-díj) és Rémi Tünde (EuróPAS- díj, Harangozó Gyula-díj, Magyar Ezüst Érdemkereszt) 2018-ban már színpadra állítottak egy néptánc fókuszú, de a társművészeket is magába foglaló előadást, Gondolatok Táncban és Versben címmel.

Appelshoffer János és Rémi Tünde a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) szóló táncosai voltak, és olyan kiemelkedő alkotókkal dolgoztak együtt, mint a Kossuth-díjas Foltin Jolán, Novák Ferenc és Zsuráfszky Zoltán.  A tánc mellett, koreográfusként is gyakran részt vesznek táncszínházi előadásokban, mint például a Foltin Jolán rendezte, VANmeSe és Feketetó, vagy a Novák Péter nevéhez köthető és Szingapúrban is bemutatott Seasons of Life. Emellett a Magyar Táncművészeti Egyetem kötelékében, adjunktusként nevelik a jövő nemzedék táncosait, pedagógusait. Előzőleg alkotott előadásukkal, mely a Gondolatok Táncban és Versben címet kapta, bekerültek az idei év Kult’ 50 rangos társulatába.

Az alkotópáros néptánc és néphagyomány ismerete révén, a magyarság gazdag folklórkincse autentikusan formában kerül bemutatásra. Az „Ott se lészen megállásom…” című előadásban viszont Móricz Zsigmond művei nyomán, a lírai próza is hangsúlyossá válik. A betyárvilágot megjelenítő, sokszor megrázó, atmoszférateremtő szövegek összeállításáról a rendező - előadóművész Novák Péter gondoskodott, melyek Ertl Zsombor és Kocsis Anna tolmácsolásában hallhatók. 

A betyárromantika és az örök emberi érzelmek – szerelem, elválás, magány – töltetét a látványvilág mellett, a zenei betétek fokozzák.  A zenei kíséretről, a tudásukat hosszú évek alatt összegyűjtött Ötödik évszak zenekar ifj. Csoóri Sándor vezetésével, és a Liszt Ferenc-díjas kiváló dzsessz zenész Dresch Mihály, illetve Ölveti Mátyás gordonkaművész gondoskodik.

 

appelshoffer


Szereplők:

 

Táncművészek: Molnár Bálint, Molnár Gábor, Appelshoffer János, Rémi Tünde 
Színművészek: Ertl Zsombor, Kocsis Anna
Zenészek: Dresch Mihály, Kaszanyitzky András, Ötödik évszak zenekar: Hegedűs Máté, ifj. Csoóri Sándor „Sündi”, Izabella Caussanel, Szabó Csobán Gergő, Zimber Ferenc
Díszlet: Tóth Kázmér
Hangtechnika: Mazán Attila
Fénytechnika: Váradi András
Az előadásban elhangzik Vajda János: „Just for you” című műve, melyre Györgyfalvay Katalin készítette a koreográfiát.         
A szöveg részleteket Novák Péter Móricz Zsigmond műveiből válogatta össze.
Asszisztens: Rémi Tünde
Zenei szerkesztő-zeneszerző: ifj. Csoóri Sándor „Sündi”
Dramaturg, szerkesztő: Novák Péter
Koreográfus: Appelshoffer János

 

Az előadást követően lehetőséget nyújtunk az alkotókkal való beszélgetésre.
A beszélgetés moderátora: Sándor Ildikó
Helyszín: Átrium
 

 

Fotók: Váradi Levente - lumidance


 

 


Támogató: 

stafeta_logo

sin

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!