„…mu­tas­sa­tok utat…” - XV. Jó­té­kony­sá­gi Ko­vács Zol­tán Em­lék­est

A Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület programja

 

A 2006-ban fiatalon elhunyt Kovács Zoltán néptáncos, népzenész, a Cuháré Táncműhely alapítója, a Korinda Zenekar oktatója emlékére 2007 óta minden év májusában megrendezzük a „...mutassatok utat...” Kovács Zoltán Jótékonysági Emlékestet.

Ezen alkalmakkor egy színpadon láthatók Szeged ill. Csongrád-Csanád vármegye nívós néptáncegyüttesei, népzenészei, illetve – lehetőségeinkhez mérten – igyekeztünk országosan ismert előadókat is meghívni. Meghívott vendégeink között korábbi Emlékesten szerepelt Berecz István, Vaszi Levente, Ferenczi György és a Rackajam, ill. Pál István „Szalonna” és zenekara is.  Állandó vendégünk még a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes.

Az Emlékest kezdetektől fogva jótékonysági célokat szolgált. Az est bevételéből első 6 éves időszakban a Kovács Zoli által patronált Korinda Zenekar fiatal zenészei számára tudtunk a fejlődésükhöz zenész oktató segítségét biztosítani, többek között Hodorog Andrást is Szegedre hívtuk. A következő időszakban, miután a Korinda Zenekar már önállóan is megállta a helyét, pályázatot hirdettünk Szegeden tanuló népzenész, néptáncos, népi énekkel foglalkozó fiatalok részére, s a pályázat díjazottjait anyagilag támogattuk. Sokuk azóta már szélesebb körben ismertté vált előadó, többek között Kovács Anna kobzos, Ivánovics Viktor tamburás, Harangozó Zorka népi énekes, Mészáros Csongor népi hegedűs, Kocsis Ádám kobzás, Korsós Kinga kobzás, Debreczeni-Kis Helga citerás, Erdélyi Luca népi énekes.  Egyetlen feltétel volt, hogy a következő Emlékesten bemutatják a tudásukat. Sajnos a pandémia miatt 2020-ban és 2021-ben az Emlékestet nem tudtuk megtartani, így ez a patronálás megszakadt. A 2022-es Emlékest bevételét a szomszédunkban dúló háború okán kárpátaljai magyarok megsegítésére, a Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet részére adtuk. Idén is hasonló célt tűzünk magunk elé.

A műsorban a meghívott néptáncegyüttesek, zenészek mutatkoznak be, adnak elő egy-egy színpadi táncot illetve népzenei betétet, majd a „hivatalos” rész után táncházat tartunk hajnalig!

Mindegyik néptáncegyüttes élő népzenei kíséretet kap, a helyszínen profi hangosítás lesz.

Zenekarok:

  • Rozsdamaró Zenekar,
  • Gyantár,
  • Mentés Másként Együttes,
  • Rekecsin Banda.

 

Föllépő néptáncegyüttesek:

  • Szeged Táncegyüttes
  • Délikert-Möndörgő Néptáncegyüttes Szeged
  • Hatetudnád Tánctanoda Szeged
  • Kalapos Táncegyüttes Csólyospálos
  • Kankalin Néptáncegyüttes Hódmezővásárhely
  • Ördögtérgye Néptáncegyüttes Kolozsvár
  • Pakulár Néptáncegyüttes Szeged
  • Tiszavirág Néptáncegyüttes Deszk
  • Cuháré Táncműhely Szeged
  • Cuháré Süvölvények Szeged

 

Helyszín: Petőfi-telepi Művelődési Ház Szeged, Szántó Kovács János u. 28.

 

További információ:

Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület – Csongrád-Csanád megye

cuharetancmuhely@gmail.com

+36 30 586 81 80

www.cuhare.hu

 

Támogatók: EMET Csoóri Sándor Alap, Hagyományok Háza Hálózat.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!