Ha­gyo­má­nyok Há­za tánc­ház

Folytatjuk a Hagyományok Háza állandó táncház-sorozatát, melynek változatlanul a Hagyományok Háza üvegtetős Átriuma ad otthont, minden szombaton 19 óra és hajnal 2 között.

Táncházainkban nagy hangsúlyt fektetünk a tánctanításra, a táncoslábú érdeklődők több hónapon keresztül, kiváló oktatóktól tanulhatják egy-egy tájegység táncát. A ciklusok zárásait bállal ünnepeljük meg, és minden alkalomra meghívjuk az adott tájegységről származó helyi zenészeket is. Tehetséges népdalénekesekkel ismerkedünk az egyes tájegységek dallamkincsével, és a táncházi élet legismertebb zenekarai húzzák a talpalávalót hajnalig, így a felhőtlen szórakozásra is alkalmat kínálunk.

„Nekünk alapvető dolgunk az, hogy beavató táncház legyünk, ami azt jelenti, hogy bárki, aki az utcáról bejön, az élménnyel menjen haza, és ne azt érezze, hogy a magyar tánc olyan nehéz, hogy én ezt még egyszer meg sem próbálom.” (Kelemen László)

Kezdő tánctanfolyamunkra szeretettel várjuk a teljesen kezdőket és az újrakezdőket! Kezdő csoportunkban olyan alap tánctudást szerezhetnek a táncolni vágyók, amivel bátran tudnak majd mulatni a táncházakban.

Kezdő csoport: feketelaki táncok

Táncot tanít: Onodiné Csécsi Katalin és Onodi Attila

Haladó csoport: feketelaki táncok

Táncot tanít Kiss Zsolt és Tálas Ágnes

Muzsikál Naszály zenekar és az Üsztürü zenekar

Éneket tanít Sőregi Anna


Belépő: 19 órától (tánctanítás+táncház) 1000 Ft, 21 órától (táncház) 500 Ft

A jegyértékesítés 24 óráig tart.

A 24 óra után érkezőket nem áll módunkban beengedni!

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!