Sok Szí­nű Ba­ra­nya

Fi­gu­rás nép­tán­cos bér­let - Gyerekek gyerekeknek!

Barangolás Baranya vármegye sokszínűségében. 

A Figurás néptáncos bérlet első előadásán olyan tájra kalauzoljuk a kisdiákokat, ahol eddig még nem jártunk: Baranya megyébe! Néptáncszínpadainkon, táncházainkban is ritkán találkozunk baranyai táncokkal, a komlói Pöndöly Néptáncegyüttes azonban hivatásának tekinti a kevéssé ismert terület – szűkebb pátriájuk – táncainak, zenéjének, szokásainak, gyönyörű viseleteinek megismerését, bemutatását, népszerűsítését. 
Előadásukban feltárul az etnikailag színes táj magyarságának, a hetényieknek, az ormánságiaknak és a betelepített bukovinai székelyeknek olykor egészen régies jegyeket megőrző kultúrája. 

Előadó: Pöndöly Néptáncegyüttes, Komló
Zenei kíséret: Sárarany Zenekar
Felkészítő tanárok: Németh Csilla, Podpácz Beáta, Kirch Zoltán
 

Figurás Néptáncos Bérletről általános tudnivalók:

Az alsó tagozatos gyerekeknek szóló programunkon végigjárjuk, „végigtáncoljuk” a három nagy néprajzi tájegységet (Dunántúl, Alföld, Erdély), és minden évben újabb kistájak-települések táncaival, szokásaival, viseletével, gyermekjátékaival ismerkedünk.
A bérlet érdekessége, hogy az előadóink olyan gyerek táncegyüttesek, akik évtizedek óta magas színvonalon tevékenykednek egy-egy nagy múltú együttes, vagy művészeti iskola keretein belül. Jó szokásunkhoz híven arra törekszünk, hogy a közönség soraiban ülő gyerekek is aktív résztvevői legyenek az előadásoknak.

Az előadást elsősorban 6-10 éves iskolai csoportoknak ajánljuk, de szívesen látjuk szüleiket és nagyszüleiket is előadásainkon.

Az előadások kb. 50 percesek.

Jegyinformáció

Bérletár: 5500 Ft / fő (4 előadásra)
Jegyár: 1800 Ft / fő / program

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!