Emberközelben - Bálint Zsigmond fotókiállítás

Bálint Zsigmond 1937. október 21-én született Marosvásárhelyt. Mérnöki oklevelet szerzett Kolozsváron 1965-ben, majd visszatérve Marosvásárhelyre a MOBEX bútorgyárban dolgozott nyugdíjazásáig.
A fényképezéssel a középiskolában ismerkedett meg. Az egyetem elvégzése után fényképei rendszeresen szerepeltek az országban, majd 1969-től külföldön is. 
Több mint 250 hazai és közel 300 nemzetközi kiállításon mutatták be munkáit. A 80-as évek elejétől rendszeresen fényképezte az erdélyi falvak világát, szokásait, tárgyi és szellemi néprajzát.
Fényképei megtalálhatók a párizsi, a varsói, a kecskeméti valamint a Santa-Fe-i (USA) múzeumokban. 1994-től rendszeres résztvevője a képzőművészeti, fotóművészeti alkotótáboroknak. Fényképezett többek között a Hortobágyon, Homoród mentén, Hargita megye falvaiban, a Gyimesekben, Mezőség magyar falvaiban, továbbá az évek során számos néprajzi kiadvány képanyagát készítette el. Fényképei helyet kaptak számos folyóiratban, internetes fórumokon.

Egyéni albumai: „Karácsonytól pünkösdig” (2004), „Lélekőrző falvaim” (2009), „Dacolva sorssal, idővel” (2010), „Emberközelben” (2017).
Alapító tagja az 1953-ban alakult Marx József fotóklubnak. 1969-től titkára, majd 1992-2002 között elnöke. 1971-től a Romániai Fotóművészek Szövetségének tagja. 1978-ban AFIAP kitüntetést vehette át. Alapító tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének (2002). 2003-2014 között a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének alelnöke.
 

A kiállítást megnyitja: Haris László fotóművész

Énekel Kacsó Hanga Borbála, furulyán játszik ifj. Szerényi Béla

 


Kurátor: Katkó Tamás

A fényképeket válogatta: Ádám Gyula

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!