Bekecs Néptáncegyüttes: Legendák kertjében

Előadásunk alapját a Székelyföldi Legendárium képezi, amely közel 180 legendát és mondát tartalmaz. Célunk, hogy ezt a gazdag örökséget fenntartsuk és továbbadjuk. Éppen ezért az eddigi kiadványok mellett szeretnénk bemutatni a színpadon is ezt a legenda-füzért, amellyel megismertetjük a Székelyföld szépségeit. Előadásunkhoz a székelyföldi legendákból válogattunk úgy, hogy azok egy kerek egész történetet alkossanak.

 

A gyerekek előtt élőben bontakozik ki egy képzeletbeli meseország, a történelmen túli Székelyföld. Olyan történetekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek, amelyek földrajzi helyszínekhez, településekhez, személyekhez kötődnek. Tartalmuk a történelmi valóság és a képzelet sajátos ötvözete. Ezekben a legendákban és mondákban őseink mesélnek ünnepnapjaikról és mindennapjaikról egyaránt, eljuttatva küzdelmeiket, nehézségeiket a mai kor gyermekéhez, úgy, hogy azok tanulságos krónikájává váljanak. 
Az előadásunk feladata, hogy mindezt közérthetően, a népi játékok, mondókák, rigmusok, ráolvasások, népdalok, a népzene és nem utolsó sorban a néptánc nyelvén, a mai korhoz igazodva mutassa be a gyerekeknek. Az előadás interaktív jellege aktívan bekapcsolja a gyerekeket a történet alakításába, együtt barangolják be Székelyföldet (a tündérek és lüdércek világát), az előadókkal, segítve őket a próbatételek megoldásában, hiszen ők a kincsesláda őrzői.

A gyerekek az előadás ideje alatt meg kell őrizzék a láda kulcsait az ördögök elől, segítenek a székely bácsinak kirakni egy óriás kirakós  játékot, amely kijuttatja őt a pokolból, és a végén együtt nyitják ki a legendás ládát és együtt választják ki a következő legendát, amelyet a színpadon majd előadunk. Ugyanakkor az előadás arra is törekszik, hogy a felnőtteket is visszacsalogassa a mesék, a csodák, és az álmok világába. Nem titkolt célunk az sem, hogy a helyi legendákat, történeteket népszerűsítsük, hogy a közönség megismerje őket.

Olyan népi mesékről, mondákról, legendákról van szó, amelyek konzerválódtak az évszázadok folyamán, és világirodalmi művekben sem fordulnak elő. Eljött az ideje, hogy bemutassuk mindenkinek ezeket a legendákat, mondákat, és ezeken keresztül szülőföldünket. Előadásunkban a következő legendákat és mondákat dolgozzuk fel:

Tündérek gyülekezőhelye - Maka várának legendája, Makfalva, Maros megye
Paladomb tündérei - Nyárádszentimre határában lévő domb, Maros megye
Isten széke - Kelemen havasok délnyugati részén található hegy, Maros megye
Az Ördög-tó mondája - Libán-tető közelében található tó, Hargita megye
Gyilkos-tó mondája - a Békási-szoros gyöngyszeme, Hargita megye

Ezek a történetek oktató jellegűek, leleményességről, kitartásról, szeretetről, furfangos észjárásról, hősiességről, történelmi pillanatokról, bátorságról szólnak. Itt, Székelyföldön, szinte minden különleges földrajzi helyszínnek, várnak, településnek, Szentnek legendája van. A történetek az itt élő nép emlékezetében maradtak fenn, a szülők szájhagyomány útján továbbadták gyerekeiknek.
Ivácson László
 


Eltáncolt mesék sorozat

A Hagyományok Háza családi programja felhőtlen szórakozást ígér a család minden tagja számára. A néptáncos elemekből építkező gyermekelőadások a mesék birodalmába repítik kis nézőinket, az előadást követő kézműves foglalkozás és táncház pedig közös szórakozásra ad lehetőséget.

 

Az előadások időtartama 60-70 perc, a műsor utáni foglalkozások 45 percesek. Óvodai és iskolai csoportok jelentkezését is várjuk.

Jegyár: 1 500 Ft

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!