Bu­ko­vi­nai nap

A bukovinai székelyek hazatérésének 75. évfordulója alkalmából


Az évfordulóhoz kapcsolódva, ezen a napon bukovinai néphagyományokkal ismerkedhet a Hagyományok Házába látogató közönség.

Idegen földön székelynek maradni - így lehetne leírni a bukovinai székelyek sorsát. 
A több hullámban zajló kitelepítések, az állandó menekülés, a változó környezet és életvitel, az őket körülvevő népcsoportok kultúrája, mind-mind nagy hatást gyakorolt a szülőföldről magukkal hozott hagyományos mintáikra. Tárgyi és szellemi kultúrájukban, viseletükben, gasztronómiájukban, népmese-repertoárjukban, néptánc- és népzenevilágukban, ízes nyelvjárásukban még nyomokban fellelhetők a székely kultúra jellegzetességei, noha az idegen világ egy sajátos, önálló arculatú népcsoporttá kovácsolta őket. 
 

10.00-13.00

Mesesutu - bukovinai népmesék, népdalok és játékok

A parasztházban a kemence és a fal között levő szűköcske hely - a sut  - a kisgyerekek tanyázó- vagy alvóhelye volt. Ide kucorogva hallgatták esténként szüleik, nagyszüleik meséjét. A bukovinaiak által sutunak hívott kuckók és a mesemondás hangulatát, ízeit idézzük fel ezen a délelőttön.  

Házigazdák: Fábián Éva mesemondó és népdalénekes, Kertész Hanga és Jakab Tamás bukovinai hagyományőrzők. Muzsikál a Csurgó zenekar. Közreműködik Borbényi Éva kézműves, akivel kipróbálható a szövés igazi parasztszövőszék kicsinyített másán, valamint szalagszövő szádfán, és még körmönfontak is lehetünk! 

14.00-16.00

Könyvvásár

Bukovinai székely szerzők - Fábián Margit, Kóka Rozália, Koller Mártonné, Papp Árpád, Rudolf László, Tamás Menyhért – műveiből.

15.00

A Hagyományok Háza „Népmesetár” című sorozat új darabjának bemutatója 

Kovács Ágnes: Tanulmányok a mesemondásról.  Kovács Ágnes születésének 100. évfordulójára című DVD-mellékletes könyvet mutatjuk be, Benedek Katalin és Raffai Judit szerkesztésében. 

16.00

Bukovinai székelyek emlékei – 1941-2019 

A fotókiállítást megnyitja: Dr. Csibi Norbert történész

17.00

Hetvenöt éve az „édes hazában”

Megemlékezés és ünnepi gálaműsor a bukovinai székelyek hazatérésének 75. évfordulója alkalmából
Az ünnepség fővédnöke: dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató
Köszöntőt mond Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas népzenekutató és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.

A gálaműsorban közreműködnek:

Fábián Éva népdalénekes
Nyitrai Marianna népdalénekes
Sebestyén István, a Népművészet Mestere
Kóka Rozália, a Népművészet Mestere
Egyesített kórus Jakab Éva vezetésével: 
(Az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör, a Kisdorogi Székely Népdalkör, a Kakasdi Sebetyén Ádám Társulat Népdalköre, a Kétyi Népdalkör, a Nagymányoki Székely Népdalkör és a Teveli Népdalkör kórusa. )
Fülöp Ferenc- és Bada Ferenc- díjas táncosok: Illés Tibor, Illés Tiborné, Radák János, Fekete Etelka, Jakab Tamás, Kertész Hanga, Sebestyén Miklós, Sebestyén Emese, Barta Zsolt – Csöglei Gabriella, Herczeg Gábor és felesége, és a Csurgó Zenekar.

19.00

Bukovinai székely fonó  

Házigazdák: Kóka Rozália, Fábián Éva és Sebestyén István mesemondók és népdalénekesek. Alkalom nyílik a rokka és a szárnyas orsó („Csipkerózsika rokkája”) kipróbálására, a font fonalból készíthetünk karkötőt. Edelényi Dóra kézműves mesél a fonás történetéről, és a font fonalak felhasználási területeiről.

21.00-22.00

Bukovinai táncok a Hagyományok Háza táncházában

 


A nap programjának szervezői: Érdi Bukovinai Székely Népdalkör Egyesület, Hagyományok Háza
Társszervező: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, Táncház Egyesület

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!