Az Ök­rös ze­ne­kar kon­cert­je

Mikor a juhok elvesztették a pakulárt

A rockból kinőtt magyarországi táncházmozgalom már a hőskorban kitermelte a „veszélyesen élni” generációs jelmondattal azonosuló képviselőit, személyiségeit. Veszélyes volt Erdélybe járni és gyűjteni, Magyarországon sem nézték akkoriban jószemmel az önmagukat és szabadságukat kereső, nagyon nem a „szocialista erkölcs” szerint élő, „közveszélyes munkakerülő”, buliból buliba zuhanó, de közben valami alapvetően újat hozó ífjakat. Ez a generáció, a táncházba belenőttek voltak a háború utáni elzárt évtizedek után az elsők, akik ismét megélték a magyar nemzet kulturális egységét, akkor, amikor még javában románozták az erdélyieket, szlovákozták a felföldieket szerte Magyarországon. Az akkori Muzsikás, a Téka, a Kalamajka mellett ’87-től felröppent az Ökrös zenekar is. Ez az időszak a ’89-es változások után, a 2000-es évek eljöttével lezárult, de hatása máig alapvető a táncházmozgalom, a népi kultúrára fogékony magyarság kulturális létében. Közben a „veszélyes élet” meghozta ennek a generációnak az elmúlás fájdalmát is, az „égi zenekar” az utóbbi években erősen szaporodott: eltávoztak közülünk sokan, többek közt Halmos Béla, Dövényi Péter, Petrovits Tamás, Nagymarosy András (Kalamajka), vagy legutóbb Éri Péter, Sára Ferenc, s a sort az idősebbek hosszasan tudnák folytatni.

Ökrös Csaba halálával hogy is lehetne újból Ökrös zenekari koncert?

Ezt a nehéz kérdést próbálják megválaszolni az ittmaradtak, Molnár Miklós, Kelemen László, Mester László „Pintyő”, kiegészülve Gombai Tamással, Pál István „Szalonnával, Pénzes Gézával, valamint a hajdani Ökrös-koncertek állandó meghívottjaival, Balogh Kálmánnal, Berecz Andrással, Juhász Zoltánnal. A táncházmozgalom második hullámában alakult csapat olyan, a táncházakban ma is közkedvelt nótáknak a felröptetője volt, mint a kalotaszegi „Ej, nem szeretem az idők járását”, vagy az ördöngösfüzesi „Már Füzesből kihajtották a nyájat”, de lemezre vett zenéik ma is hallgatottak, mondhatni klasszikussá váltak (Kalotaszegi mulató énekek, Bonchida, háromszor). 

Kinek ajánljuk?

A koncertet nem csak az Ökrös zenekarral felnőtt idősebb generációnak ajánljuk, a fiatalok is megérezhetik zenéjükben a népzene átütő, lelket emelő szépségét, erejét.

Közreműködők

Berecz András (ének), Gombai Tamás, Molnár Miklós, Pál István „Szalonna” (hegedű), Balogh Kálmán (cimbalom), Juhász Zoltán (furulyák), Kelemen László, Mester László „Pintyő” (brácsák), Pénzes Géza (nagybőgő).

Az előadás időtartama: ~ 90 perc (1 részben)

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!