Anya­ság a nép­köl­té­szet­ben - kon­cert, kis­elő­adás és mű­hely­fog­lal­ko­zás

Petrás Mária: Babba Mária

 

Népzenei inkubátor program

 

Népzenei inkubátor programunk célja, hogy a fiatal népzenészek számára biztonságos kereteket teremtsen a kísérletezéshez, és támogassa szakmai fejlődésüket. A Hagyományok Háza és a Zeneakadémia Népzene Tanszékének közös kezdeményezésében a hallgatók a dr. Sándor Ildikó által tartott folklorisztika órán elkészített művészeti projektterveiket valósítják meg egy koncert formájában. Mindehhez a Hagyományok Háza biztosítja a próbák helyszínét és egy tapasztaltabb népzenész mentort.

Anyák napjához kapcsolódva egy népzenei koncertre és az azt követő előadásra és műhelyfoglalkozásra invitálunk anyákat, nagymamákat és természetesen minden érdeklődőt.
Óbis Kinga Anasztázia Tímár Sára mentorálásával megvalósuló, Anyaság a népköltészetben című koncertjén többféle anyai magatartás kerül bemutatásra, például a gondoskodás, az önzés, az önfeláldozás vagy a kegyetlenség. A koncertet követően dr. Sándor Ildikó tart kiselőadást a korai gyermekkor játékairól, majd pedig az ölbeli játékokkal műhelyfoglalkozás keretében, gyakorlatban is megismerkedhetnek a résztvevők.

 

 

További információ:

Berta Alexandra

+36 70 933 5270

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!