Te­ma­ti­kus nép­ze­nei kon­cer­tek

Jelentkezési határidő
2025. január 24. 23:59

Pályázati felhívás

Tematikus népzenei koncertek megvalósítására

A Hagyományok Háza nyílt pályázatot hirdet felsőfokú oktatási intézményben, illetve szakirányú képzési formában népzenét tanuló fiatal zenészek számára. Pályázni olyan jeles naphoz, ünnephez kötődő tematikus műsortervvel lehet, amely legalább 3 különböző népköltési műfaj (zenés műfajok és a nem énekelt népköltészeti műfajok – mese, monda, archaikus ima, ráolvasás, találós kérdés stb.) felhasználásával készül. A zenei alkotás során lehetőség nyílik a szigorúan vett autentikusság kereteiből való igényes kimozdulásra, rendhagyóbb hangszer-összeállítások, zenei vagy akár rendezői ötletek kipróbálására, kísérletezésre. A benyújtott pályázatok közül a Hagyományok Háza öt műsorterv megvalósításában vesz részt együttműködő partnerként. 


A beadáshoz szükséges

-    a műsor címe és koncepciójának bemutatása (1000-1500 karakter)
-    a kiválasztott folklórszövegek és dallamok, forrásmegjelöléssel
-    az elhangzó műsorszámok címei, sorrendje és a megszólaló hangszerek meghatározása
-    egy tervezett műsorszám önálló kidolgozása és az arról készült hang- vagy videófelvétel 
-    a pályázó szakmai önéletrajza

Benyújtom a pályázatot

Benyújtási határidő: 2025. január 24. (éjfél)

A beérkező pályázati anyagokat szakmai zsűri bírálja el.


Az értékelés szempontjai

•    Szakmai tartalmak és minőség
•    A felhasznált forrásanyag esztétikai minősége, műfaji változatossága, illeszkedése a témaválasztáshoz
•    Pontos forrásjelölés 
•    A projekt világos, lényegre törő bemutatása 
•    A műsorterv érthető leírása, jó szerkezete

A zsűri döntéséről e-mailben értesítjük a pályázókat 2025. január 30-ig. A nyertes pályázók a Hagyományok Házával együttműködési megállapodást kötnek, amely alapján a pályázó vállalja a műsorterv egy éven belül történő, magasszintű megvalósítását, a Hagyományok Háza pedig a próbákhoz zenei mentorokat, a koncerthez helyszínt és technikai eszközöket biztosít.

Egyéb információk

1.    A pályázók a pályázat benyújtásával hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályamunkák elbírálása és a nyertes műsortervek megvalósítása érdekében a Hagyományok Háza a pályázati dokumentációt megőrizze. 
2.    A pályázók az online jelentkezéssel (a pályázat benyújtásával) vállalják, hogy nyertességük esetén a műsortervük megvalósítására vonatkozó együttműködési megállapodást megkötik a Hagyományok Házával, valamint hozzájárulnak ahhoz, hogy ennek előkészítése érdekében a Hagyományok Háza a jelentkezés során megadott adataikat felhasználja.
3.    A pályázat benyújtásával a nem magyar vagy nem magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgár pályázó elfogadja, hogy a pályázati felhívásra benyújtott pályázatok elbírálására és az esetleges jogviták eldöntésére a magyar jog szabályai irányadóak, a jogviták eldöntésére a magyar bíróságok rendelkeznek joghatósággal.
4.    A pályázat benyújtásával a pályázó elfogadja a jelen pályázati felhívás tartalmát, emellett hozzájárul személyes adatainak a következő célok érdekében történő kezeléséhez: a megadott adatokat a Hagyományok Háza a pályázat elbíráláshoz, a eredményekről tájékoztatásához. A pályázatot beküldő tudomásul veszi, hogy személyes adatai kezelésének egyéb feltételeit a Hagyományok Háza erre vonatkozó Adatkezelési Tájékoztatója (https://hagyomanyokhaza.hu/hu/adatvedelem) tartalmazza.

További információ

A pályázattal kapcsolatos további kérdésekben a Hagyományok Háza munkatársai készséggel segítenek:
Szervezési és technikai kérdésekben: 
Karácsonyi Zoltán (karacsonyi.zoltan@hagyomanyokhaza.hu)
Szakmai kérdésekben: 
Berta Alexandra (berta.alexandra@hagyomanyokhaza.hu)


Benyújtom a pályázatot
 

Le­gen­dás öl­tö­zé­kek: Ro­ma­ni De­sign

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, a Folk Fashion – Divat a folklór, a népművészet és a divat összefüggéseit boncolgatja. A közel 150 kiállított ruha és kiegészítő között megcsodálhatjuk a Romani Design egy különleges ruhakölteményét és kiegészítőit is. A most nyíló kiállítás kapcsán beszélgettünk divatról, hitről, identitástudatról Varga Erikával, a Romani Design alapítójával, művészeti vezetőjével. 

Ma­gyar Rap­szó­dia – nép­tánc­ban el­me­sél­ve

A szerelem örökérvényűsége kiapadhatatlan inspirációként van jelen a világban, legyen szó bármilyen művészeti formáról. A Magyar Állami Népi Együttes Magyar Rapszódia című előadása a tánc és a zene egyetemes nyelvén, magyar paraszti hagyományainak sokszínűségén és jelenidejűségén keresztül hivatott bemutatni az ember életének legbonyolultabb, legmisztikusabb érzését. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!