Légy te is őrangyal! - hímzett tolltartó készítő foglalkozás

A Nyitott Műhely ezen különleges foglalkozásával az együtt töltött idő jelentőségére, az ajándékozásra és segítségnyújtás örömére hívjuk fel a figyelmet. Műhelyünkben a résztvevők két tolltartót készítenek: az egyik a készítőnél marad, a másik pedig hosszú útra indul egy kis üzenettel, és megkeresi azt, akinek a legnagyobb szüksége van a segítségre, lelki támogatásra, örömre, bátorításra.

Programunkkal egy-egy kiválasztott gyermekotthon lakóit támogatjuk, azaz nekik küldjük el a foglalkozáson készülő második tárgyat egy rövid, a készítő által megfogalmazott üzenettel együtt. Nemcsak a készítő kézügyessége fejlődik a foglalkozáson, hanem egyúttal olyan tárgyat is adományozhat, amibe saját idejét, energiáját, képzeletét teszi bele, és amit jókívánságaival ruház fel. Az ajándék tolltartó hímzett mintáját csak félig készíti el az ajándékozó, az alkotást, mint egy „barátságkarkötőt”, az ajándékozott folytathatja a karácsonyi szünetben (a tolltartóba kerülő hímzőfonal és tű segítségével).

A foglalkozás során cipzárt bevarrni, hímezni tanulunk.

 

Két turnusra lehet jelentkezni:

  1. csoport 10:00-13:00
  2. csoport 13:00-16:00

 

Foglalkozásvezető: Fiser Józsefné, népi iparművész

 

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció

 

További információ:

Farkas Réka

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

(+ 36) 70 377 2236

Nyitott Műhely

 

 

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!