Kap­cso­ló­dá­sok - kap­cso­lat­épí­tő al­ka­lom

A Nyitott Műhely olyan példamutató alkotóközösség, ahol kézműves alkotók egymást inspirálják, és ezzel hatnak egymás alkotói munkásságára.

Nagyszerű partnerségek épülhetnek így egy közösségen belül. Fontosnak tartjuk, hogy a különböző kézműves szakágakban tevékenykedő alkotók között kapcsolatok épüljenek, mert hisszük, hogy egymás mesterségbeli tudásából és szemléletéből is sokat tanulhatunk.

Erre nyújt most lehetőséget ez az alkalom, illetve segíti az alkotókat abban, hogy gyakorlatot szerezzenek alkotótevékenységük, tárgyaik rövid, frappáns bemutatásában.

Az alkalomhoz online is lehetőség lesz csatlakozni.

 

Program:
16:00-16:10 Érkezés
16:10-16:50

Vakrandi kézműveseknek

A jelentkező kézművesek egy kiválasztott tárgy vagy tárgyat ábrázoló fénykép kapcsán forgószínpad szerint bemutatkoznak egymásnak irányított kérdések alapján.

17:00-17:40 Várőri Adrienn bemutat három sikeres kézművest és ezek sikeres marketing fogásait.
17:40- 18:40 Csoportmunkában a kézművesek ötletelnek arról, hogy a saját termékükben mi a kiemelkedő, milyen célcsoportot tudnak találni hozzá, milyen problémát oldanak meg vele, hogyan tudnának együttműködni, és miben lennének egymás hasznára.
18:40- 19:00 zárás, értékelés


 

A program ingyenes, de kérjük, részvételi szándékát jelezze az alábbi linken:

Regisztráció

 

Jelentkezési határidő: 2022. május 20.

A programot minimum 5 fő személyes megjelenése esetén tartjuk meg.

 


 

További információ:

Farkas Réka

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

(+ 36) 70 377 2236

Nyitott Műhely

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!