Ahol a ma­dár se jár

Mesemondó baráti kör felnőtteknek

a Hagyományok Háza szervezésében, a Meseszó Egyesület szakmai partnerségével

 

felnőttek körben ülve mesét mondanak

Ismét meseszó tölti be a Hagyományok Házát! Havonta egyszer összegyűlik a mesekedvelők baráti közössége, hogy egy jó pohár bor mellett legkedvesebb vagy legújabb meséiket megosszák egymással! Önt is várjuk szeretettel, akár mesélne, akár kikapcsolódna, jó társaságban, jó történetekkel!

A Hagyományok Háza mesemondó tanfolyamán végzett első hallgatók kezdeményezésére több mint 15 éve létrehozott közösségi mesemondó alkalmat a Hagyományok Háza fogadta be. Így azóta havonta egy alkalommal a folyamatosan bővülő „beszélő közösség”, a Meseszó Egyesület és a Hagyományok Háza  közös mesemondó estet szervez népmesetanfolyamunk régi és jelenlegi hallgatóinak önkéntes közreműködésével. Azokat a régi közösségi alkalmakat szeretnénk felidézni, ahol a falu jó szavú öregjei mesemondással szórakoztatták az összegyűlteket. Nyitva áll a kapu minden érdeklődő előtt, de szeretettel várjuk azokat is, akik nem csak hallgatni szeretnék a meséket, hanem maguk is bekapcsolódnának a mesemondásba.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!