Ahol a ma­dár se jár - ON­LINE

Mesemondó baráti kör felnőtteknek
a Hagyományok Háza szervezésében, a Meseszó Egyesület szakmai partnerségével

 

Ismét összegyűlik havonta egy alkalommal a mesekedvelők baráti közössége, hogy egy jó pohár bor mellett legkedvesebb vagy legújabb meséiket megosszák egymással! Önt is várjuk szeretettel, akár mesélne, akár kikapcsolódna egy jó mese meghallgatásával

A Hagyományok Háza mesemondó tanfolyamán végzett első hallgatók kezdeményezésére immár 10 éve létrehozott közösségi mesemondó alkalmat a Hagyományok Háza fogadta be. Így azóta havonta egy alkalommal a folyamatosan bővülő „beszélő közösség”, a Meseszó Egyesület és a Hagyományok Háza  közös mesemondó estet szervez népmesetanfolyamunk régi és jelenlegi hallgatóinak önkéntes közreműködésével. Azokat a régi közösségi alkalmakat szeretnénk felidézni, ahol a falu jó szavú öregjei mesemondással szórakoztatták az összegyűlteket. Nyitva áll a kapu minden érdeklődő előtt, de szeretettel várjuk azokat is, akik nem csak hallgatni szeretnék a meséket, hanem maguk is bekapcsolódnának a mesemondásba.

 

felnőttek körben ülve mesét mondanak

 

Az esemény a ZOOM programon keresztül zajlik. Az esemény INGYENES, de regisztrációhoz kötött.

 
Online regisztráció

 

Regisztrálni április  13-án 23:59-ig lehetséges. A regisztráltak április 14-én kapják meg a linket elektronikus levélben.
Az eseményről saját célra felvétel készül!

Kérjük, a kamerája legyen bekapcsolva, mert a mesélő a hallgatóságtól kap szárnyra igazán! Készítsen elő egy frissítő italt és váljék egészségére a mesehallgatás!

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!