Tánc­ká­non - Hom­mage à Ko­dály Zol­tán

A Magyar Állami Népi Együttes produkciójában, melyhez a kodályi életmű szolgál hivatkozási alapul, a korábban színpadra állított műsorokhoz hasonlóan a hagyomány radikális elevenséggel jelenik meg, jelenkorunk kortárs megnyilvánulásaival szimbiózisban.

XII. Or­szá­gos Né­pi Mes­ter­sé­gek Mű­vé­sze­te ki­ál­lí­tás

2018 május 11. - június 20.

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

(1011 Budapest, Fő utca 6.)

A XII. Országos Népi Mesterségek Művészete pályázat célja 2018-ban, hogy a hagyományos népi iparművészeti ágakon (szőttes, hímzés, fazekasság, faragás) kívül rekedt, vagy kevéssé művelt kézműves- és háziipari tevékenységek hagyományait és technológiáit megmentsük, megújítsuk és továbbfejlesszük. Olyan alkotások készítésére hívtuk az alkotókat, amelyek a hagyományokat korszerű, új formában dolgozzák fel.

Át­ad­ták a Hal­mos Bé­la ván­dor­dí­jat és -em­lék­ér­met

HALMOS BÉLA-DÍJ ÉS -EMLÉKÉREM

2015. május 9-én, a IV. Táncház Napján rendezett gálán a Zeneakadémia nagytermében először adták át a Halmos Béla-vándordíjat és -emlékérmet a legendás népzenész és kutató emlékére.

A Halmos Béla vándordíjat – amely nem más, mint Halmos Béla egykori hegedűje – olyan aktív, táncházakban muzsikáló, 40 év alatti, hagyományos népi hangszeres zenét játszó muzsikus kaphatja, aki határokon átívelő munkássága során élő kapcsolatot tart a határon túli magyar közösségekkel is.

Kö­ves­se élő­ben a Tánc­ház Nap­ját!

Ne maradjon le a Táncház Napjáról akkor sem, ha nem tud csatlakozni hozzánk május 5-én a Liszt Ferenc téren! Kövesse egész napos élő közvetítésünket, és legyen részese távolról is a táncok sodrásának, a legszebb muzsikának, a táncházak igazi hangulatának!

 

Te­het­ség­gon­do­zó tá­bor Zso­bo­kon

Nemzeti Tehetség Program - Magvető programsorozat

Zsoboki komplex honismereti-népművészeti-néprajzi tehetséggondozó tábor 

2018. április 25-27.
Zsobok (Jebuc), Románia


A Hagyományok Háza szervezésében és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával Kalotaszegen, a Zsoboki Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-Központban nevelkedő gyerekek számára komplex hagyományismereti tábor valósult meg, idén 5-ik alkalommal. (Eddigi alkalmak: 2015. április 9-12., 2016. április 20-24., 2017. június 1-6., 2017. október 20-23.)

A „Mu­zsi­ká­ló Ma­gyar­or­szág 2018” pá­lyá­zat ered­mé­nyei

 

„Muzsikáló Magyarország 2018”

a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Hagyományok Háza pályázata

 

Tisztelt Pályázók!

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel és a beérkezett pályázatok nem várt nagy száma miatt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott közbenjárása eredményeként Magyarország Kormánya lehetőséget biztosított a pályázati felhívásban tervezett 8 budapesti és 8 vidéki helyszín helyett 25 budapesti és 50 vidéki helyszín támogatására, az alábbi kondíciókkal.

Szü­lő­föl­dünk Bi­ha­r­or­szág 25 éves a Bi­ha­ri Nép­mű­vé­sze­ti Egye­sü­let ki­ál­lí­tás

A Bihari Népművészeti Egyesület 1993 őszén alakult a bihari térségben élő népművészek, a népi kézművesség iránt érdeklődő alkotók kezdeményezésére, így 2018-ban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.. Tagjaik tizennyolcféle mesterséget művelnek. Vannak többek között csuhé-, gyékény-, szalma-, kosárfonók, fafaragók, gyöngyfűzők, nemezelők, gyerekjáték-készítők, fazekasok, bőrösök, hímzők, szövők, viselet- és szűrrátét-készítők, valamint mézeskalácsosok, ötvösök, citerakészítők és hagyományőrző íjászok is.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!