De­ák Gyu­la ha­lá­lá­ra

Kedves Gyuszi, Előttünkjáró!


Mikor ezt írom, éppen egy újévköszöntő nagy műsorra készülünk itt Pesten, és a szigorú székely temetkezési rend szerint esélyem sincs, hogy ott legyek utolsó utadon.
Szíven ütött mindannyiunkat, az első erdélyi táncházas generációt, halálod híre. Pörölünk, viaskodunk magunkban, hogy miért kellett ennek így történnie. Hogy ki kellett volna jönni ide, akkor hátha, hogy abba kellett volna hagyni a stresszes életet, akkor hátha, hogy elég volt már a szolgálatból, pihenni kellett volna, akkor hátha. De „szólt az Isten: lárifári”. És döbbenten állunk halálhíred hallatán, nézzük, hogy mit rontottunk el, miért pont most, miért pont Te, miért, miért.
Csodálatos sors volt a tiéd. Közöttünk voltál a Táncházmozgalom hajnalán, megérintett Téged is ez az akkor még utóvirágzását élő falusi kultúra, a szívedbe zártad és el nem eresztetted. Küzdöttél velünk együtt, hogy ne legyen sohase vége, hogy éltessük és virágoztassuk tovább, akkor is, ha a globális nyugati szél, vagy éppen a szeku tépdeste ezt az akaratot. Attól kezdve minden lépésedet ennek a kultúrának a bűvkörében tetted, mindegy, hogy hová vetett a sors, vagy a szocialista kihelyezési rendszer, a romániai „ahogy lehet” helyzet. Helyt álltál Bákóban, a szekun, de Kézdivásárhelyen is és Sepsiszentgyörgyön is, ahol élted kiteljesedett és most beteljesedett. 
Ha megoszthatnád még velünk, itt gyászolókkal mindazt az élményt, amit ebben a halálra ítélt kultúrában magadba szívtál és a magad szerény módján sok-sok embernek továbbadni segítettél! A szentgyörgyi fesztiválokat, a Háromszékes kiváló előadásokat! Mindegyik mögött ott volt bábáskodó, gondviselő akaratod, amely a Háromszék együttest Erdély számomra talán legszínvonalasabb együttesévé tette és Sepsiszentgyörgyöt rögzítette a hagyományos paraszti kultúra továbbéltetésének fellegváraként.
A veszteség számomra most még felmérhetetlen. Miközben próbálom lélekben átívelni azt a sokszáz kilométert, amely most tőled elválaszt, azzal is tisztában vagyok, hogy Isten akaratában megnyugodva most már el kell engedjünk.
Járj hát rendelt utadon, kedves Barátom! Kívánom, hogy meglásd Isten könyörülő arcát! A Te Deum pénteken itt, Budapesten szándékom szerint Érted is szól.

Kelemen László
 

Meg­je­lent a Hor­go­si nép­da­lok

A Virágos kert a horgosi nagytemplom című kiadvány Horgos és a hozzá tartozó Királyhalom (Bački Vinogradi) magyar közösségeinek népdalhagyományát mutatja be. A szerzők, Németh István és Juhász Gyula a tudományos alaposságot, a forráskritikát és a közösségi hagyománytiszteletet példás egyensúlyban érvényesítették munkájukban. 

Ta­nul­ha­tó ha­gyo­mány, él­he­tő hi­va­tás

Napjainkban, amikor a hagyományos tudás átadásának természetes útjai – a családi tradíciók, közösségi minták és élő példák – visszaszorulóban vannak, különösen fontos téma, hogy miként örökíthetők tovább a kézművesség, a népi előadóművészet és a népművészet értékei.

Ti­ze­dik al­ka­lom­mal ad­ták át a Hal­mos Bé­la-dí­ja­kat

A nemzeti összetartozás napján, Halmos Béla születésnapján tizedik alkalommal adták át a Hagyományok Háza színháztermében a róla elnevezett vándordíjat és emlékérmet. Az idei évben a Halmos Béla-díjat Pusko Márton hegedűs nyerte el, míg a Halmos Béla emlékérmet Szűcs Sándor népzenész, közösségszervező vehette át. A rendezvény a Hagyományok Háza, a Hagyományok Háza Baráti Köre és a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában működő Halmos Béla Programiroda közös szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!