Szé­ki nap

1971-ben itt tapasztalták meg budapesti táncosok azt a csodát, hogy fiatalok élő zenére szabadon improvizálva táncolnak. Ennek az élménynek a hatására rendezték meg 1972. május 6-án a Liszt Ferenc téri könyvklubban az első – akkor még zártkörű – táncházat, „táncház – úgy mint Széken” hirdette a rendezvény meghívója. Az egykor a sóbányái, halas tavai révén gazdag település egyedülálló zene- és tánckultúrája, messziről felismerhető fekete-piros viselete, gazdagon díszített tárgykultúrája nem csak a néprajzos szakma szerelmeseit ejtik újra és újra rabul. Széki napunkon ebből a világból adunk ízelítőt az érdeklődőknek, akik meghívott vendégeink, megidézett pillanatok révén elképzelhetik milyen lehetett egykor a három utcából, szigorú társadalmi rend szerint működő település tagjaként élni és mulatni.

Programok: 

9.00 - 16.00

Táncvásár – szakmai nap néptáncpedagógusoknak 

Részvételi díj: 3500 Ft/fő

 
10.00 - 13.00

Gyerekfoglalkozás 

Széki játékokat tanít Hintalan László gyűjtéséből a MPT Hagyományismereti Szakosztálya Sándor Ildikó vezetésével
Kézműves-foglalkozást tart Csíki Virág

Helyszín: Átrium

Ingyenes program.

 
11.00

Mesél Pintér Zsolt 

Helyszín: Átrium

Ingyenes program.

 
16.30

Az Utolsó Óra program erdélyi táncgyűjtéseiből - Kiadványbemutató 

Közreműködik Gilyén Miklós

Helyszín: Átrium

Ingyenes program.

 
17.30

Filmvetítés 

Helyszín: Martin György Médiatár

Ingyenes program.

 
18.00

Gasztronómiai bemutató és kóstoló

Szék jellegzetes ételeinek bemutatása és kóstolása. 
A széki Fülöp Zsuzsi csöröge fánkot és juhtúrós puliszkát készít. 
Moderátor: Novotny Antal

Helyszín: Átrium

Ingyenes program.

 
19.00

Novák Ferenc Tata: Szék táncos hagyománya -  zenés-táncos előadás Korniss Péter fotóival  

Helyszín: Színházterem

Belépő: 1500 Ft

online jegyvásárlás

 
20.30

Táncház

Helyszín: Átrium

Belépő: 19 órától (tánctanítás+táncház) 1000 Ft, 20.30-tól (táncház) 500 Ft

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!