Mes­ter­fal­vi Ka­mil­la

Bőrműves, szakoktató

Népi Bőrműves Szakoktató vagyok. 2015-ben kerültem kapcsolatba a Népi Bőrművességgel a Hagyományok Háza képzésén, ahol Terényi Gyöngy tanítványa voltam. Később elvégeztem a Népi Játszóházvezetői tanfolyamot és 2020-ban megszereztem a Népi Bőrműves Szakoktató képesítést is.

Az a megtiszteltetés ért, hogy 2018-ban a Műcsarnokban megrendezett Kéz | Mű | Remek kiállításon több tárgyam is kiállításra került, és az erről készült Albumba is bekerültem a munkáimmal. A Szegedi Papucs újragondolása pályázat - Hagyományőrző kézművesek kategóriában II. helyezést értem el, míg a Kösöntyű IV. Ékszerkészítő pályázaton kiemelkedő pályamunka elismerésben részesítettek. Jelenleg is több alkotásom van különböző kiállításokon, ami külön öröm számomra.

mesterfalvi kamilla

A tudásom tovább mélyítése mellett azon munkálkodom, hogy megtaláljam a saját utam ebben a gyönyörű szakmában. Munkáim során általában egy eredeti népi motívumot dolgozok át a saját ízlésem szerint úgy, hogy az megfeleljen a jelenkor elvárásainak, de erősen érződjön benne a népi kötődés is. Ezt a vonalat erősítve szeretnék minél több tájegységet bejárni és kutatni az egyes települések sajátos mintavilágát.

 

Portékák

 

Ha tetszenek a termékek és vásárolna, bátran keresse fel az alkotót az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

 

Elérhetőség:

kamilla.mesterfalvi@gmail.com

+36 70 775 3755

Ha­gyo­mány és ele­gan­cia: Se­bes­tyén Már­ta

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, a Folk Fashion – Divat a folklór, a népművészet és a divat összefüggéseit boncolgatja. A közel 150 kiállított ruha és kiegészítő között megcsodálhatjuk a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes Sebestyén Mártának azt a pompás fellépőruháját, amit 1999-ben II. Erzsébet királynő előtt viselt.

Tán­co­sa­ink is­mét Er­dély­ben

A Magyar Állami Népi Együttes június 21-én Erdélybe indul. A négynapos előadássorozat Marosvásárhelyen kezdődik, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen folytatódik, és az utolsó állomása Nagyvárad. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!