Folk­lór film­klub: Mund­ruc

Mundruc - Dokumentumfilm Mátyás István kalotaszegi táncosról

Meghívott vendég: Karácsony Zoltán táncfolklorista

Mátyás István „Mundruc” az erdélyi Nádasmente Magyarvista nevű falujának szülötte volt, aki már fiatalon kiemelkedett kortársai közül virtuóz, figura-gazdag tánctudásával. A dokumentumfilm e kiváló paraszttáncos és a táncát kutató, elemző európai hírű táncfolklorista, Martin György barátságának állít emléket.

 


2019-ben útjára indítottuk a Hagyományok Háza Martin György Médiatárában azt a néprajzi dokumentumfilm-sorozatot, melynek keretében dr. Martin György néptánc- és népzenekutató életműve mellett kiemelkedő és mértékadó népzenész és néptáncos adatközlőkről, valamint folklórgyűjtőkről és néprajzi eseményekről készült filmeket mutatunk be. A sorozatot különösen ajánljuk a népzenével és néptánccal foglalkozó fiatalok, középiskolai és egyetemi hallgatók figyelmébe, de bármilyen korosztály érdeklődőit szívesen látjuk! A filmklub házigazdája: Sztanó Hédi etnográfus, filmrendező.  

 

kéthetente csütörtökönként 19:00 órakor kezdődő, egyórás vetítésekre meghívjuk a filmhez kötődő alkotókat, szakértőket, egyúttal bemutatjuk a Martin György Médiatárban található, a témához kapcsolódó szakirodalmat, kiadványokat.

 


A belépés díjtalan!

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!