Liszt-mo­za­i­kok - EL­MA­RAD

Tánckoncert

A Magyar Állami Népi Együttes műsorához Bartók és Kodály után ismét a magyar zeneművészetből, ezúttal Liszt Ferenc munkásságából merít ihletet. A géniusz korszakalkotó életművének tükrében kívánja látni és láttatni önmagát. Ezúttal sem csupán a tiszteletadás szándéka vezeti az alkotókat, hanem az a meggyőződés, hogy Liszt zeneszerzői és mesteri előadói talentumának van, lehet korunk számára is érvényes üzenete, korszerű, jelenünknek szóló tanulsága.

A Liszt-mozaikok három tematikai pillérre épül. Mindhárom közvetlenül Lisztet idézi ugyan – életművének emblematikus jelei: Liszt, a magyar; Liszt, a pap; Liszt, a virtuóz –, de legalább annyira nekünk, XXI. századi embereknek is szól. Az alkotók ars poeticai vallomásának is tekinthető, hogy miként gondolják el e tematikai rétegek összefüggéseit, egymás általi meghatározottságát: Liszt magyarságát, bravúros előadói tehetségét és személyes hitéletének közösségivé válását, tanúság-tételét.

A tánckoncertben – mind a zene, mind a mozdulatok nyelvén – Liszt művei mellett megszólalnak az azokhoz ihletforrásként szolgáló magyar nemzeti romantika legkiválóbb darabjai, a gregoriánig visszanyúló egyházzenei előzmények, valamint a rá hatást gyakorló kortársak, Paganini és Chopin szerzeményei is.

A világutazó Lisztre utalva a színtér egy „koncertterem”, talán valahol a nagyvilágban, de lehet, hogy „itt és most”. A színpadi idő egyszerre virtuális és valóságos is: nem konkrét, történetileg nem behatárolható, következésképpen saját „jelenünk” sem válhat kitüntetetté.

A zene, a tánc, az énekhang uralta koncertteremben a mozaikok egységbe, nagy ívű tablóvá rendeződnek, hogy ezáltal a múlt megelevenedjen, és jelenünk a gyökereire találjon.

A bemutató a Müpa, a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes és a Nemzeti Táncszínház együttműködésével jött létre.


Az előadás időtartama 90 perc szünet nélkül.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!