
Fotó: Csibi Szilvia
2026. szeptember 5-én és 6-án a hagyományoké és a népművészeté a főszerep Kisgyőrben, ahol megrendezésre kerül a XLII. Őszi Népművészeti Sokadalom.
A kétnapos kulturális rendezvény idén is gazdag programkínálattal, látványpréseléssel, kézműves bemutatókkal és vásárral, valamint neves fellépőkkel várja az érdeklődőket.
A szombati napon a gyermekprogramok és a díszvendég, Bükkábrány község bemutatkozása mellett felavatják Bihari Sándor kisgyőri költő emléktábláját.
A hivatalos megnyitó és áldás után a szabadtéri színpadon egymást követik a népzenei és néptánc produkciók – köztük a Magyar Állami Népi Együttes és Petrás Mária fellépése –, az estét pedig a Labyrynt zenekar koncertje, valamint a Borza Banda táncháza zárja.
Vasárnap délelőtt a helyi református templomban istentisztelettel és a Carmina Danubiana együttes koncertjével ér véget az ünnepi hétvége.