A Magyar Állami Népi Együttes megkezdte februárban országjáró turnéját, melynek során számos olyan településre is eljutunk ahol régen, vagy még egyáltalán nem jártunk. Nem titkolt célunk, hogy az a kultúra, amellyel vidéken ismerkedtünk meg, és amelyet felhasználva számos darabot színpadra állítottunk már, most visszatérhessen oda, ahonnan elszármazott, ahonnan végeredményben is kölcsön kaptuk.

A műsort helyszínenként a vendéglátó települések együtteseinek, előadóinak produkciói színesítik, mindemellett daltanítás, alkalmanként táncház is gazdagítja a programot.

Az esemény a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben valósul meg, a Petőfi Kulturális Program részeként.

Ma­gyar Rap­szó­dia – nép­tánc­ban el­me­sél­ve

A szerelem örökérvényűsége kiapadhatatlan inspirációként van jelen a világban, legyen szó bármilyen művészeti formáról. A Magyar Állami Népi Együttes Magyar Rapszódia című előadása a tánc és a zene egyetemes nyelvén, magyar paraszti hagyományainak sokszínűségén és jelenidejűségén keresztül hivatott bemutatni az ember életének legbonyolultabb, legmisztikusabb érzését. 

Isz­tam­bul­ban a Ma­gyar Ál­la­mi Né­pi Együt­tes

A Tiszta forrás című előadásban Guessous Majda Mária „Mesi”, a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes közösen tiszteleg Bartók munkássága, valamint a török és a magyar kulturális kapcsolódások előtt. A Tiszta forrás október 15-én este Budapest után Isztambulban, az Atatürk Kulturális Központban is debütál.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!