XX­XIX. Or­szá­gos Tánc­ház­ta­lál­ko­zó és Ki­ra­ko­dó­vá­sár 2020 - EL­MA­RAD

2020. március 20., Fonó Budai Zeneház
2020. március 21., Hagyományok Háza
2020. március 22., Papp László Budapest Sportaréna

Harminckilencedik alkalommal rendezik meg az élő népművészet összművészeti fesztiválját, az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt 2020. március 20-22. között, közel 2600 közreműködővel. A fő helyszín most is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, ahol a küzdőtéren zajlanak majd az egymást váltó táncházak forgataga és a népművészeti vásár, valamint az esti gálaműsorok, de az összes további kisebb-nagyobb termet is kitöltjük párhuzamosan futó programjainkkal. Március 20-án, pénteken este „Halljunk szót…!” címmel a Fonó Budai Zeneházban tartanak koncerttel egybekötött nyitó-táncházat, ahol a világ minden részéről érkező táncházkedvelők találkozhatnak. Március 21-én, szombaton a Hagyományok Házában folytatódik a program többek között gyermekprogramokkal, felnőtteknek és gyerekeknek szóló kézműves foglalkozásokkal, különleges mesepárbajjal, kamasz táncházzal, interaktív és hagyományos ismeretterjesztő előadásokkal, népzenei koncertekkel és az elmaradhatatlan Éjszakai bállal. Március 22-én, vasárnap a Papp László Budapest Sportaréna küzdőterén zajlik majd az egymást váltó táncházak forgataga és a népművészeti kirakodóvásár, valamint a hagyományőrző együttesek és a hazai legsikeresebb amatőr táncegyüttesek gálaműsora. A rendezvény vasárnap esti gálaműsorát a Nemzeti Táncegyüttes „Kárpátok visszhangja” című, a Táncháztalálkozóra készült nagyszabású produkciója adja.

2020. március 20. 


18.00

Táncház-Népzene 2020 lemezbemutató 
Hagyományok Háza, Budapest, I. ker., Corvin tér 8.
 

19.00

„Halljunk szót...!” – koncert és nyitótáncház
Fonó Budai Zeneház, Budapest XI. ker., Sztregova u. 3.

 

2020. március 21.

10.00 – 04.00 

Hagyományok Háza 
Budapest, I. ker., Corvin tér 8.
 

10.00 – 11.00
Kincső gyermek néptáncegyüttes bemutatója és táncház

10.00 – 19.00
Kézműves műhelyek felnőtteknek

10.00 – 19.00
Kézműves műhely gyerekeknek

11.00 – 14.00
Rendhagyó népzenei és néptáncórák felnőtteknek

11.00 – 16.00
Aprók tánca - táncházak

11.00 – 16.00 
Dúdoló, karikázó, verbunk
Kóspallagi hagyomány-alapú öko-projekt bemutatása
Népi gyógyászati előadás
Divatbemutató

14.00 – 19.00
Népzenei koncertek

  • a Hagyományok Háza nemzetközi zenei portfóliójának zenekarai
  • népzenei lemezbemutató koncertek

16.00 – 19.00
Kamasz táncház

16.00 – 19.00
Mesecsata 

17.00 – 19.00
Interaktív gyerekelőadások

20.00 – 21.00

„Repülj, madár, repülj – A magyar táncházmozgalom” című, Simon Broughton rendezésében készült dokumentumfilm (premier előtti) vetítése, ahol a rendező személyesen is vendégünk.
Simon Broughton néhány évtizeddel azután, hogy a magyar táncházmozgalomról dokumentumfilmet forgatott a BBC számára, a táncházmozgalom új eredményeit veszi számba. Honnan indult és merre tart a hazai, mi a határon túli (pl. lengyel) táncházmozgalom története és sikere, hogyan tanuljuk/tanítjuk vissza a néphagyományt a kiindulási helyén a falvakban és oly távoli vidékeken mint Gyimes. Sebestyén Márta, Kacsó Hanga Borbála, Novák Ferenc, Korniss Péter, Molnár Szabolcs, Berecz István, Joe Boyd, a Muzsikás tagjai, Sebő Ferenc, Janusz Prusinowski és Kelemen László osztják meg gondolataikat Simon Broughtonnal.


20.00 – 04.00
Éjszakai bál

Muzsikál: Szalonna és Bandája, Üsztürü zenekar, Magyarpalatkai Banda, Tázló 

További programok:

  • az IKON Stúdió kultúrtörténeti filmcsatorna interaktív ismeretterjesztő programja
  • a Hagyományok Háza kiadványainak árusítása
  • Kovács Zoltán Tarisznyás műhely népi játéktere
     

2020. március 22.

10.00 – 23.00
Táncháztalálkozó 2020 – FolkAréna
XXXIX. Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár
Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

 


tht_logo

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!