Matyó papucs és csizma

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található papucs és csizma Kovács Attila, többszörösen díjazott népi iparművész cipőkészítő, csizmadia mester rekonstrukciója. A lábbelik eredetijéről, a rekonstruálás folyamatáról mesélt.

 

Mi az a papucs, honnan ered?

A bőrtalpú papucs már a 16. századtól ismert volt Európában. Talpát és fejét a visszájára fordítva ugyanazzal a fordított-varrással varrták, amely az oszmán-török hatású csizmát is jellemezte. Általában ezek egylábasak voltak. A hódoltság korában úri viselet is volt, vassarokkal és belehúzott bőrkapcával. Szegeden egy népmonda szerint egy bizonyos Hobiárt pasát a papucsuk vassarkával vertek agyon a menyecskék. A múlt században szinte általánosan női ünnepi és köznapi, ill. férfi köznapi viselet volt. A női ünnepi papucs felső része nemcsak bőr lehetett, hanem bársony, szövet és ebelaszt nevű finom vászon is. Szegeden a híres szegedi papucsot flitterrel és gyöngyvarrással is díszítették. Gyakran meglehetősen magas sarka is volt. A papucs szó oszmán-török eredetű, első előfordulása 1592-ből való.

A papucsos kisipar magának a papucsdivatnak a balkáni és oszmán-török kapcsolatairól is tanúskodva legmagasabb színvonalát a Dél-Alföldön (Szeged és környéke, Bácska) érte el.

 

A múzeumi tárgy készítéséről magát a mestert, Kovács Attilát is kifaggatta a Nyitott Műhely vezetője, Farkas Réka.

 

 

Mi adta az ötletet, hogy matyó papucsot és csizmát készíts?

2015-ben volt az ONK pályázati kiírás, és gondolkodtam, hogy milyen tárgyakkal készülhetnék. Majd felhívtam egy nagyon jó barátomat, Barsi Csabát, aki a miskolci Hermann Ottó Múzeumban gyűjteménykezelő, segédmuzeológus. Ő irányította a figyelmemet az Egri Dobó István Vármúzeumban található eredeti matyó papucsokra és csizmákra. Felvettem a kapcsolatot az Egri Múzeummal. Két pár papucsot és két pár csizmát a kezembe tudtam venni és meg tudtam. Kitaláltam, hogy ezeket rekonstruálom.

Hogy kezdtél neki ehhez a munkához?

Nagyon sok mindent kellett megvizsgálom: milyen anyagból készültek, milye színűek lehettek, milyen a bélése, hol vannak varrások, összeerősítések, milyen a kivitelezés. A nehézség az volt, hogy nemcsak a bőrök színeit kellett feltárni, hanem a cérnák színét is. Növényi festékkel festett pamut- vagy kendercérnával varrták őket, amik az idő múlásával kifakultak vagy megváltozott a színük. Ez nagyon sok fejtörést okozott. A valódi színeket csak akkor lehetne meghatározni, ha a bélést lefejtenénk és a hátoldalán, és ahol védve volt, ott néznénk meg. Hogyan lehetett mégis meghatározni az eredeti színeket? Sokat beszélgettem a Matyó Népművészeti Egyesület vezetőjével és a szentistváni népdalkörből egy idős nénivel is, így próbáltuk kitalálni, honnan valók voltak és milyen lehettek eredetiben. A múzeumi darabok sötétebb színűek, ezért valószínűleg idősebb nő lehetett a tulajdonosuk. Minden tárgyról készítettem leírást, amit a múzeumnak is továbbítottam.

Mi jelentette számodra az újdonságokat ezekben a tárgyakban?

Nem is tudtam, hogy a matyó vidéken ilyen díszes lábbelik voltak. Nagyon régen nem készíti már senki ezeket.

Matyó csizma

Hova kerültek az általad elkészített tárgyak?

Az ONK-ra készítettem egy kollekciót a kutatásaim alapján, három pár papucsot és két pár csizmát. Mindegyik egy-egy valós tárgy rekonstrukciója. Az eredeti tárgyak kecskebőrből, később marhabőrből készültek, pamut- vagy kendercérnával, nyargalásos technikával kivarrva.

Minden ugyanúgy készült a rekonstrukció során?

A formai kialakításnál mindent megőriztem, ugyanazt a szabásmintát használtam. A csizmánál megőriztem azt, hogy kétoldalt volt összevarrva, nem hátul. Ez az a bizonyos keleti hatás, amit a törököknek tulajdonítanak. Az alapanyagoknál törekedtem az eredeti anyagfajták használatára, a papucsnál kecskebőrt, a csizmánál marhabőrt használtam. A bélést is bőrből készítettem, ahogy az eredetinél.

Mi az, amin változtattál?

Ezek a rekonstrukciók szintetikus szállal vannak varrva. Régebben vastagabb cérnákat használtak. A mai varrógépek viszont „nem szeretik” ezeket a cérnákat, elszakítják. A régi daraboknál volt, hogy textilekkel is béleltek, ezzel az volt a gond, hogy a vászon kifeslett, ahol vasringlit használtak. Ezeket a vasringliket fehérrel befestették. Az idők során ez a festék lejött, és a láb izzadása miatt a ringli berozsdált. Én alumínium vagy réz alapú ringlit használtam, ami nem oxidálódik. A talpnál a bőrréteget faszeggel (2-3 réteget), másrészt hosszú vasszeggel illesztették össze (5-6 réteget). A faszeg ugyan megdagadt és a helyén maradt, de a vasszeg elkezdett rozsdásodni és megette a bőrt. Én ezeket rézszegekre cseréltem, ez nem oxidálódik.

matyó csizma 2

Milyen technikákat használtak?

A díszítés nyargalással készült. A papucs és a csizma talpa is bőr és sarka rakott bőr, faszeges technikával készültek. Ami érdekesség, hogy a csizma esetében az eredeti megviselt csizmánál a bőrtalpon volt egy másik réteg, egy féltalp, amit nagyon szépen, faszeggel, virágminta alakban rögzítették fel. Ezt próbáltam ezen a rekonstrukción megoldani.

Mit jelent a faszegezés?

A faszeg általában meghatározott hosszúságban és méretben készül. Szegező árral kell előszúrni. Az ár teljesen köralakú lyukat csinál, és ebbe ütjük be a faszeget, ami négyzet alakú, így nem tud elfordulni, beleszorul, és két vagy három anyagot össze tud fogni. Az egri vizsgált csizmán a faszeg keresztmetszete ovális alakú, ami amellet, hogy nem tudott elfordulni, esztétikailag is szebb. A faszeges technika az 1800-as évek végén jelent meg Magyarországon, francia hatásra.

A kifordított varrás mindig nehezebb volt, mint a faszegelés, és leginkább a kifordítás okozott nehézséget a csizmáknál, ahol a hosszú száron keresztül az egész fejet ki kellett fordítani. A fordítás megkönnyítése érdekében vékonyabb talpakat használtak, viszont ezáltal könnyebben tönkrement a talprész, amit nagyon nehéz volt javítani. A faszegesnél a csizmáknak volt egy pereme, ezt hívták rámának. A rámás csizma az újdonsága miatt drágább volt, így ezt nem engedhette meg magának mindenki.

Matyó papucs

Mi a különbség a jól ismert szegedi papucs és ezen papucsok között?

A szegedi papucs úgy készült, hogy a talphoz hozzá varták a felsőrészt, tehát amikor készítették, akkor a bélés volt kifelé. Ez egy régebbi technika. A matyóknál is volt fordított-varrott technika, de leginkább a csizmákra volt jellemző, nem a papucsra. Ezek sokkal könnyebbek voltak, vékonyabb talpúak, ezért „mennybelépőnek hívták” őket. Eleinte még egylábas papucsokat, csizmákat készítettek, de amiket én vizsgáltam, azok már mind jobbos-balosak.

Egy műhelyben készülhettek az eredeti, Egerben őrzött darabok?

Nem. A papucsba hétköznapibb viselet volt. A csizma alkalmibb, jobban kímélték. Lehet látni, hogy két műhelyből valók, mert mívesebb a csizma. A papucs felsőrésze míves, de a belsőrész, sarok, talp kialakítása közel sem mutatott olyan szaktudást, mint a csizma esetében. Ami látszódott, azt megcsinálták rendesen, de a talp és a sarok nem számított, mert az nem látszott.

Tapasztaltál ebből a munkából?

Minden rekonstrukcióból lehet tanulni. Ha későbbiekben lesz fogadókészség valaki részéről, hogy szeretné megtanulni, akkor a tudás megvan, továbbadható, megújítható, úgy, mint a szegedi papucs esetében.

 

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon

 

Imád­sá­gos al­kotás

Interjú Kelemen Eszter bőrműves népi iparművész szerzetessel, a Nyitott Műhely alkotóközösség tagjával.

Folk_ME has been in­tro­duced in Qatar

Hungarian Heritage House’s digital music education program, which garnered interest from several countries, opening up new opportunities for collaboration.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.