Gom­baszögi Nyári Tábor - Folk­Szög­let

A FolkSzöglet első ízben 2017-ben egyéni kezdeményezésre került megrendezésre egy négy estéből álló népzenei koncert- és táncházsorozat formájában, mely nagy sikert aratott a táborozók körében. Ennek köszönhetően a 2018-as évben már a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia vállalta fel a program szervezését és lebonyolítását a tábor egész időtartama alatt. Több olyan országos hírű kiváló zenekar lépett színpadra, akiknek köszönhetően sikerült megszólítani a fiatal közönséget, így a FolkSzöglet a tábor egyik leglátogatottabb helyszínévé nőtte ki magát.

Az ötnapos fesztivál folyamán 12 népzenei és világzenei koncerttel, tánctanítással és táncházakkal, kézműves foglalkozásokkal, fotókiállítással és a folkkocsmával várjuk az érdeklődőket.

Támogatók:

A FolkSzöglet programjai a Hagyományok Háza támogatásával valósulnak meg
Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. Az esemény a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat program keretében valósul meg.
A rendezvény a MOL-Új Európa Alapítvány – Határtalan nyár 2023 programsorozat része.
A FolkSzöglet Tábor programjai a Kisebbségi Kulturális Alap 2023 támogatásával valósult meg. Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín 2023.
A Csoóri Sándor Alap 2020/21-es, és 2021/22-es támogatásának köszönhetően öltözőkkel és zenekari backstage-el bővítettük a FolkSzöglet-pajtát, hogy a jövőben táncos produkciókkal egészülhessen ki az előadók sora, és méltóbb környezetben rendezhessük meg a Gombaszögi Nyári Tábor egyik legsikeresebb programhelyszínét.

Busós at the air­port

We are in the middle of the carnival season, and the Busójárás festival in Mohács is fast approaching, which will fill the city in southern Hungary with life for six days at the end of February. This folk custom, which marks the end of winter and the arrival of spring, will appear not only in Mohács this year, but also at the capital's airport.

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Night of Mu­seums in the Hun­gari­an Her­it­age House

This year, too, the Hungarian Heritage House will open its doors on the Night of Museums. Here, the past will become an experience and tradition will take on new meaning. The Buda Vigadó building will be open for exploration from the attic to the cellar.
 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.