Egy aláírás a mese­mondásért

A mesemondás hagyományának átörökítési módszere

TÁJÉKOZTATÁS ÉS FELHÍVÁS

 

A sikeres nemzeti felterjesztés után a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága elfogadta a Hagyományok Háza kezdeményezését, miszerint A mesemondás hagyományának átörökítési módszere munkacímű elem 2023-ban az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Jó megőrzési gyakorlatok (Register of Good Safeguarding Practices) listájára delegálva legyen. Ez az elem a Hagyományok Háza által életre hívott ,,Magyar népmese – hagyományos mesemondás” c. akkreditált kurzus módszertanát, valamint a végzett hallgatók által képviselt szakmai értékeket, kapcsolódó egyesületek missziója által folyamatosan létrejövő aktivitásokat foglalja magában.

A jelöléshez szükséges az elem bejegyzését támogató nyilatkozatok csatolása, így megkérjük a hagyományos mesemondással foglalkozó szakembereket, mesekutatókat, képviselőket, közösségeket, egyesületvezetőket, egyéni mesemondókat, meseszerető érdeklődőket, hogy az alábbi nyilatkozat kitöltésével segítsék a felterjesztés folyamatát!


Tisztelt Nyilatkozó!

A nyilatkozat kitöltését saját aláírással, szervezet lévén pecséttel is hitelesíteni szükségeltetik.

A nyilatkozatok megérkezésének határideje: 2023. március 5.

A nyilatkozat benyújtásának módja:

  1. elektronikus úton Lauber Laura részére a lauber.laura@hagyomanyokhaza.hu e-mail címen keresztül, vagy
  2. postai úton Lauber Laura, Főigazgatói Kabinet, Hagyományok Háza, részére (1251 Budapest, Pf.: 23.).

Nem várunk sokat, csak néhány szívből jövő mondatot a nyilatkozat „Indoklás” bekezdésénél. Küldünk pár kérdést, hátha ezzel tudunk segíteni:

  • Hol, mikor találkozott először a hagyományos mesemondással?
  • Ha elvégezte a kurzust, mi motiválta erre?
  • Jelenleg milyen körülmények között szokott hagyományos mesemondással találkozni?
  • Egyesülete/együttese/munkássága/saját élete szempontjából miért fontos a hagyományos mesemondás?
  • Mi a véleménye, miért lenne fontos, hogy a Hagyományok Háza kurzusa helyet kaphasson a Jó megőrzési gyakorlatok UNESCO listán?
  • Egyesülete/munkássága/élete bármely területén mit tesz, milyen terveket követ, hogy az élőszavas mesemondás hagyománya továbbra is élő maradjon?
  • Van-e olyan – a hagyományos mesemondáshoz köthető – kedves emléke, melyet itt szívesen megosztana?
  • stb.

 

Kitöltöm a nyilatkozatot

 

Busós at the air­port

We are in the middle of the carnival season, and the Busójárás festival in Mohács is fast approaching, which will fill the city in southern Hungary with life for six days at the end of February. This folk custom, which marks the end of winter and the arrival of spring, will appear not only in Mohács this year, but also at the capital's airport.

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Night of Mu­seums in the Hun­gari­an Her­it­age House

This year, too, the Hungarian Heritage House will open its doors on the Night of Museums. Here, the past will become an experience and tradition will take on new meaning. The Buda Vigadó building will be open for exploration from the attic to the cellar.
 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.