Gregus László

Mesemondó

Gregus László mesemondó, a Tekergő Meseösvény Egyesület alelnöke, ezt írja magáról, így vall a mesemondásról:

„2011-ben végeztem a Hagyományok Házában a Magyar népmese-hagyományos mesemondás tanfolyamot. Utána évekig, havi rendszerességgel tartottuk a „Gárembucka” felnőtt meseesteket Bumberák Majával. Alapító tagja vagyok a Meseszó - Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületnek és a Tekergő Meseösvény Egyesületnek. A Hagyományok Háza által szervezett „Hencidától Boncidáig...” Felnőtt népmesemondó versenyen arany és ezüst minősítést szereztem. Mesélek gyerekeknek és felnőtteknek is, sokat járok a határon túlra, elsősorban Erdélybe is mesélni.

 

Hiszem, hogy a mesélés, a mesemondás egyidős az emberi kultúrával - az első szavak, mondatok megjelenésével már megjelent az emberekben az a vágy is, hogy elmeséljenek egy történetet. Fontosnak tartom ezért, hogy a népmeséket és az élőszavas mesemondás hagyományát megőrizzük és tovább vigyük. Ha ezt nem tennénk, egy olyan fontos dolgot veszítenénk el, ami mélyen emberi, sőt, ami igazán emberré tett minket.”

Számos óvodai, iskolai és könyvtári rendezvényen, fesztiválon mesélt már az ország szinte egész területén. Korosztály tekintetében az óvodás, kisiskolás, felső tagozatos és felnőtt közönségnek is szokott  mesét mondani, figyelve arra, hogy meserepertoárjában mindig legyenek az aktuális korosztálynak megfelelő mesék - rövidebb állat és tündérmesék, novellamesék, hosszabb tündérmesék, tréfás mesék.

Busós at the air­port

We are in the middle of the carnival season, and the Busójárás festival in Mohács is fast approaching, which will fill the city in southern Hungary with life for six days at the end of February. This folk custom, which marks the end of winter and the arrival of spring, will appear not only in Mohács this year, but also at the capital's airport.

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Night of Mu­seums in the Hun­gari­an Her­it­age House

This year, too, the Hungarian Heritage House will open its doors on the Night of Museums. Here, the past will become an experience and tradition will take on new meaning. The Buda Vigadó building will be open for exploration from the attic to the cellar.
 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.