A magyarországi táncházmozgalom kezdetének harmincadik, valamint az első erdélyi városi táncházak megalakulásának huszonötödik évfordulója alkalmából gyűjtötte össze a szerző azokat az interjúit, melyeket a mozgalom főszereplőivel készített. Nem csak egy sor kiváló népzenész, énekes, táncos, folklorista egyéni életútját idézik fel a beszélgetések, hanem rajtuk keresztül együtteseik, táncházaik történetét is.

A kötet szereplői: Halmos Béla, Papp István Gázsa, Okos Tibor és Szabó Attila, Sebestyén Márta, Szarka Tamás, Panek Kati, Csík János, Kallós Zoltán, Györfi Erzsébet, Berecz András, Havasréti Pál, Agócs Gergely, Kelemen László, Hamar Dániel, Timár Sándor, András Mihály, Salamon Beáta, Sebő Ferenc.

Somogy a honfoglalás után a fejedelmi nemzetség egyes tagjainak önálló birtoka volt Somogyvár központtal (Koppány vagy Kupa vezér). A középkori, aprófalvas településrendszer a török háborúk idején erősen pusztult, a lakosság ennek ellenére folyamatosnak tekinthető, a falvak nagyrészt a környékről települtek újra, így számos archaikus kultúrelem maradt fent szinte napjainkig. Itt található az egész magyar nyelvterület legdíszesebb és leggazdagabb pásztorfaragó hagyománya, és itt még fellelhető néhány, máshol már eltűnt hangszer (hosszi furugla). Nagy múltra mutat népdalkincse (dunántúli terc) és népköltészete (balladák). A dél-dunántúli táncdialektus Magyarország legarchaikusabb tánckultúrája, a régies ugrós és körtáncok mellett legjelentősebb tánctípusa a kanásztánc-verbung. Az új típusú táncok közül csak a csárdás tudott elterjedni.
A dalok szövegét kísérő füzetünk tartalmazza.

EGYSZÓLAM EGYÜTTES:
Berecz András – ének
Fábián Éva – ének
Juhász Zoltán – rövid és hosszúfurulya, duda
Sáringer Kálmán – rövid furulya
Közreműködik: Husi Gyula – citerák

BEKECS ZENEKAR:
Majorosi Marianna – ének
Vavrinecz András – hegedű
Csávás Attila – brácsa
Nagy Zoltán – cimbalom
Nagy András – nagybőgő
Közreműködik: Németh Ferenc – ének

Egyszólam együttes:
1. Tolnai dudálás és ugrós
2. Nemespátrói lassú és friss csárdások
3. Nemespátrói ugrósok
4. Kanásztánc Nagyberkiből
5. Dömötörfi János nótái
6. Farkas István csárdásai
7. Farkas István ugrósai

Bekecs zenekar:
8. Kanásztánc és ugrós
9. Lassú csárdás
10. Friss csárdás

A könyv megjelenésével többé nem képeznek fehér foltot a magyar népzene térképén a történelmi Zala és Vas vármegyéknek a mai szlovén államhoz került részei. A szakmailag hiteles gyűjtemény egyetemességre törekedve összegzi a tájegység népzenéjét, emléket állítva az elmúlt évtizedek kevés számú, de nagy fontosságú kutatóinak, akik a Mura menti magyar népzene feltárása és megőrzése terén kimagaslót alkottak.

A monográfia 356 muravidéki adatot tartalmaz, melyek elsősorban hangfelvételek, továbbá Horváth Károly könyvének felhasznált, illetőleg hivatkozott darabjai. A gyűjtések eredménye 210 kotta segítségével kerül bemutatásra. A hangzó melléklet – amelyen összesen 175 felvétel szerepel – segíti mindazokat, akik szeretnék megtanulni és hitelesen előadni a dalokat.

A kötet bevezető tanulmánya a magyar mellett, szlovén és angol fordításban is olvasható.

 

Tartalomjegyzék

 

Előszó

A régió népzenéjéről

Dalgyűjtemény

Alkalomhoz kötött dalok

                Jeles napok dalai

                Az emberélet szakaszaihoz és fordulóihoz kapcsolódó dalok

                Táncdallamok

                Egyéb dalok

Alkalomhoz nem kötött dalok

                Nagyívű, ereszkedő, régi stílus és dallamköre

                Emelkedő dallamvonalú dalok

                Korai új stílusú dalok

                Kifejlett új stílusú (és rokon) dalok

Függelék

Irodalom

Előadók jegyzéke

Térkép

Helységnévjegyzék

Szótagszámmutató

Sorzárlatmutató

Kezdősorok betűrendes mutatója

Műfajmutató

Tájszavak, kevésbé ismert kifejezések

 

A könyv megvásárolható a Hagyományok Háza webáruházán keresztül.

Pávai István kötete először 2012-ben jelent meg Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság kiadásában, most ismét megjelent, a Hagyományok Háza kiadásában  Budapesten, az MTA BTK Zenetudományi Intézet Bartók termében került sor bemutatójára, ahol Richter Pál, az intézet igazgatója ismertetőjét ezzel a gondolattal fejezte be:

„Az erdélyi magyar népi tánczene Pávai István eddigi kutatói életútjának fő műve, a népi hangszeres tánczene és a népi többszólamúság vizsgálata szempontjából úttörő jelentőségű tudományos munka. Kutatási eredményeinek mind a népzeneoktatásban, mind a tudományos életben és hangsúlyosan a revival mozgalomban, a ma már UNESCO-listára felkerült táncházmódszer működtetésében hasznát látják.”

A könyv 131 kottamellékletet, 88 fotót, 7 fakszimilét, 3 táncíráspéldát tartalmaz. A mű 10 oldalnyi összefoglalója és teljes tartalomjegyzéke angol és román nyelven is olvasható a kötetben. A magyar nyelvű tartalomjegyzék a szerző honlapján is olvasható.

 

Lajtha László Dunántúli táncok és dallamok című hangszeres népzenei monográfiájának második kötete a szerző halála miatt kiadatlan maradt. A kézirat – kiadásra előkészítve – a Lajtha-hagyaték többi iratával együtt a Hagyományok Háza archívumába került. A főszöveg, vagyis a lejegyzett hangszeres darabok letisztázott partitúrái beszámozva, kiadásra előkészítve egy csomagban voltak, a hozzátartozó jegyzetanyagról viszont már nem maradt fenn végleges tisztázat.

Sebő Ferenc szerkesztőként úgy gondolta, mindenképpen meg kell jelentetni a monográfiát, és meg kell kísérelni a kottákhoz a jegyzetek összeszedését.  Puskás Katalin áldozatos munkával a fellelhető adatokból kinyerte a jegyzetanyagot, és így jelen kötet kiadásával Lajtha 1962-ben megjelent hangszeres monográfiája teljessé vált. A ránk maradt kézirat így a szerző eredeti szándékai szerint került napvilágra mindazoknak, akik tanulmányozni szeretnék ezt a gyűjteményt akár gyakorlati muzsikálás, akár további kutatások céljából.

A Németh István által összeállított hangzómelléklet is a szerző eredeti szándékát váltja valóra. Lajtha a monográfiákat hanglemezmelléklettel tervezte, de az akkori technika ezt még nagyon nehézkesen sem tudta megoldani. (Előbb a Patria-lemezek jelentek meg kották nélkül, majd később a lejegyzések hanglemezek nélkül). Jelen kiadványunk hangzómelléklete mind a már 1962-ben közreadott első, mind mostani második kötetünk hangzóanyagát tartalmazza, tehát Lajtha teljes dunántúli gyűjtésének általa közlésre érdemesnek tartott színe-javát.

A kazári népviseletet sokan ismerik, játékaikat, táncaikat viszont eddig nem tette közzé senki. Szabó János néptáncpedagógus a kazári Bokréta hagyományőrző csoport művészeti vezetőjeként kezdte gyűjteni a helyi népszokásokat.  Az összegyűjtött anyag és a faluban élő emberekkel történt beszélgetések afelé terelték, hogy a még fellelhető, viszonylag kis motívumkészlettel rendelkező táncokat átadja a jövő nemzedékei számára, ezért lányával, Szabó Ágnessel papírra vetették a kazári játékokat és táncokat. A könyv megírásakor gondoltak azokra a pedagógusokra, akik nem ismerik a táncjelírást, de szeretnék a gyermekekkel a mozgást, a ritmust, a játékokat megszerettetni, ezért számukra nagyon részletes, rajzos módszertani útmutatót írtak. Külön fejezetbe kerültek a játékok és a dalok, természetesen kottával és a játéklehetőségek részletes bemutatásával.

A Helyi hagyományok sorozat harmadik darabja a Galga mente hagyományos népi játékaiból készült játékfűzéseket tartalmazza. A kötet szerzője, Benedek Krisztina, a Galga mente tágabb környezetében élő néptáncpedagógus céljául tűzte ki, hogy tanítványaival elsősorban saját szülőföldjük játékait ismertesse meg a néptáncórákon.

A kötetben játékfűzések jelennek meg, ám a tanítás során a gyerekeknek elsősorban valódi játékokként kell megismerniük őket, szabad, önfeledt, sok örömet hozó tevékenységként. A játékok előadássá komponálása nem lehet cél, csak a hosszas együtt játszás eredménye. A fűzéseket életkori bontásban (óvodai nagycsoport, majd elsőtől évfolyamonként a negyedik osztályig) találjuk. A játékok más korosztályok számára természetesen önállóan is taníthatók. A szerző a játéktanítás során szerzett tapasztalatait megosztja az olvasókkal, számos módszertani segítséget nyújt. A kötet anyaga egyaránt használható az óvodai, az alsó tagozatos és a művészeti iskolai oktató-nevelő munka során.

„Szerencsés egybeesés, hogy adatgyűjtője, írója történelemtanár, ennél fogva a népélet minden területe a történelembe ágyazva, levéltári kutatásokra támaszkodva kerül bemutatásra. Ugyanakkor a műben elénk táruló életmód hiteles bemutatását hosszas, aprólékos terepmunka, kitartó gyűjtés és saját élményei támasztják alá…
Olvasás közben megtanuljuk becsülni azokat, akik mindezt megélték, olykor elszenvedték, hiszen számunkra már elképzelhetetlen az, amit ők tettek, fizikai és lelkierővel bírtak.
Előadásmódja lendületes, helyi ízes, népi kifejezésekkel, hangulatfestő szavakkal átszőtt, és nem hiányoznak a megszokott néprajzi kategóriák sem...
Ajánlom minden néprajz iránt érdeklődő lokálpatriótának, legfőképpen Pilismarót minden korosztályának, hiszen ritkán tarthatnak annál nagyobb ajándékot a kezükben, mint saját múltjukat, elődeik nyomtatásban rögzített, sok-sok fényképpel illusztrált életét.” (Kövecses Varga Etelka néprajzkutató ajánlása)

Ebben a kötetben a vele élő családtag a kalauz a géniusz mindennapjainak során; ami lejegyzésre érdemes az Apával kapcsolatos, a család által ott és akkor fontosnak tartott események közül, az mind megtalálható ebben a krónikában. Közéjük tartoznak persze a csillagórák is, a művek keletkezésének, a hangversenyeknek, a népdalgyűjtő utaknak ezernyi adata – pótolhatatlan forrás a szakemberek számára. De más súllyal: a köznapi örömök, méltatlan gondok, apró bosszúságok közé ágyazottan. Ám ez nem kisebbíti az emberfölötti jelenséget: hiszen a mesterművek születése, a mennyet és a poklot járó előadóesték még nagyobb csodává magasodnak így. Erőt ad, hogy mindez létrejöhetett hivatalok packázása, a beteg családért aggódás, a hangversenyeket előkészítő lélekölő levelezés közepette, zsúfolt vonaton ingázva Budapest és Rákoskeresztúr között, villany nélküli lakásban spirituszlámpa mellett, a népdalokkal együtt bolhát is gyűjtve, miközben az öröm a kiránduláson szedett kis virág, különös rovar, a kertben érett tíz szem korai cseresznye. Vagy a harmincas évek végén: tudva, hogy élni csak itthon lehet – de vajon lehet-e? A krónika tárgyilagos adatok, idézetek ezreinek láncára fűzve tárja elénk Bartók Béla életútját napról napra haladva a naptárban.