Vásárhelyi László egész életében a néptánc elkötelezettjeként szolgálta a hagyományból sarjadó nemzeti kultúra ügyét. A korszerű művészi élmény hordozójaként, művészi törekvések forrásaként ismerte meg a néptáncot a mestereként tisztelt Molnár István együtteseiben. Először amatőr, majd hivatásos táncosként élte át, és magával ragadó előadóként jelenítette meg a táncba szőtt költészet lírai és drámai erejű élményvilágát. Az általa alapított és vezetett amatőr együttesekben a művészi élmény iránti fogékonyságra nevelő, közösséget teremtő feladatra is vállalkozott, és részt vett a tánchagyomány feltárásában, valamint a falusi együttesek patronálásában. Sokrétű ismereteit, széles körű tapasztalatait hasznosítva élete második periódusában meghatározó szerepe volt az amatőr néptáncmozgalom szervezésében és irányításában. Nagy hatású ismeretterjesztő tevékenységet végzett a televízió által közvetített Ki mit tud? vetélkedők zsűrijében.

Életének mozzanatait, hitvallását, gondolkodásának sokszínű világát, szenvedélyes művészi tevékenységét idézik meg ebben a könyvben művésztársai, barátai, családtagjai.

A tamburazenekar a XIX. század második felétől az 1960-as évekig gyakori és népszerű zenélési forma volt Magyarországon. A tamburazenekarnak tagja a könyvben tárgyalt hangszer is. A kötet anyagának összeállításakor az a szándék is vezette a szerzőt, hogy a magyar tamburákról, tamburázási szokásokról szóló szerény terjedelmű irodalom ismertebbé váljon. Így most az alapműnek számító, 1964-ben kiadott monográfia legfontosabb fejezetei mellett a tamburáról szóló frissebb írások is a szélesebb közönség elé kerülnek...

A könyv azoknak is szól, akik valamilyen okból kikerültek a zeneoktatás intézményes rendszeréből, de továbbra is a zene közelében szeretnének maradni. Így találnak rá a népzenére, amelynek tanulása és művelése Magyarországon részben napjainkban is megőrizte mozgalmi jellegét. Mindenképpen hasznos lehet tehát azoknak a gyakorló – többnyire önképző – népzenészeknek, akik a három- és négyhúros brácsa mellé választják harmadiknak a tamburabrácsát, vagy olyan hegedűsöknek, akik kiegészítő hangszernek veszik fel azt. Ezzel együtt a könyvet természetesen a népzenét művészeti iskolákban tanulók és oktatók is hasznosítani tudják. A mellékelt hanglemez túlnyomórészt a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének gyűjteményéből származó zenei anyagot mutat be, amely elsősorban a magyar tamburazenéről nyújt történeti és stílusbeli keresztmetszetet.

ISMN M-900525796

Ajánljuk az alapfokú művészetoktatási intézmények I–IV. évfolyamai számára.

Közel harmincéves zeneoktatási tapasztalat, aktív előadóművészi és hangszerkészítői gyakorlat, valamint rengeteg gyűjtőmunka áll a szerzők mögött. A most megjelenő kiadvány a növendékek számára inkább daloskönyv, mesekönyv, képeskönyv, a tanár kollégáknak pedig alapvető forrásgyűjtemény, módszertan, stíluselemzés, szakkönyv. Olyan történeteket, dallamváltozatokat, fotókat tesznek közzé, amelyek jórészt még sehol nem jelentek meg, és amelyek nagy része saját gyűjtéseikből vagy kutatásaikból származik.

A szerzők saját tanítási tapasztalataik alapján építették fel a kötetet, a művészeti iskolák I–IV. évfolyama számára tantervet, a tanárok számára pedig módszertani útmutatót is kínálva.

The book also contains excerpts from his publications on the stick dance and its accompanying music. Owing to his early departure, Martin was unable to bring his plans to completion. Now, when we remember him on the seventieth anniversary of his birth, we try to repay an old debt by publishing a volume of material from his precious legacy, a legacy that now serves as a documentary source for scientific folk-music research.

We owe this not only to György Martin, who was the chief collector and editor of the material, but also to his colleagues, and last but not least to the performers of the songs from whom we have inherited this complex wealth of melodies.

Unger Balázs könyve széles áttekintést nyújt a Galga mente zenei hagyományairól, az egyes zenekarok hátterét jelentő települések földrajzi és néprajzi sajátosságairól, a zenekarok történetéről, eljutva a mai zenészektől gyűjtött dallamok ismertetéséig. Tanárként az a cél vezérelte, hogy a Galga mentén tanuló művészeti iskolás muzsikuspalánták megismerhessék azt a zenét, melyre nagyszüleik, dédszüleik mulattak, táncoltak, és amelyet már alig hallhatnak élőben. A viszonylag egyszerű dallam- és kíséretszólam-lejegyzések főként az alapfokú művészeti iskolásoknak szólnak – a stílusos muzsikálást amúgy is csak az eredeti felvételek beható tanulmányozásával lehet igazán megtanulni. Ehhez nyújt segítséget a könyv CD-melléklete, melyen 12 Galga menti banda muzsikája szólal meg az 1950-es évektől napjainkig. Reméljük, hogy a professzionális népzenészek érdeklődését is felkeltjük e tájegység gazdag instrumentális anyaga iránt, ezzel elindítva egy folyamatot, amelyben sok más, eddig „elhanyagolt” népzenei tájegység is elnyeri méltó helyét az autentikus hangszeres népzene színes palettáján.

Fotók: archív fényképek és Unger Balázs saját felvételei.

A hangóanyagot összeállította: Unger Balázs

Kottagrafika: Dulai Zoltán, Karacs Gyula

Negyedik, javított kiadás

A paraszti társadalomban természetes volt, hogy a gyermekektől kezdve a legidősebb korosztályokig szinte mindenki tudott énekelni, a zene, a népdal születésüktől kezdve végigkísérte életüket. Sajnos ez már a múlté, a modern ember alig énekel. A régi falusi közösségekben a dal szájról szájra szállt, vagyis hallás útján terjedt, ma már azonban a népzenét is csak tudatos tanuIással lehet életre kelteni.Ezt a tanulási módot kíséreljük meg alkalmazni a mai élet szabta keretek között úgy, hogy a mellékelt lemezek hallgatásával sajátítjuk el a dalokat. A tanulás alapja tehát az eredeti hangzó forrás, melyet a csatolt kották csupán kiegészítenek, magyaráznak. Bartók Béla szerint ugyanis „bizonyos hangadásban, hangszínben, tempóban és sok más apróságban megnyilvánuló előadásmódok nagyon jellemző hozzátartozói a népi zenének: tehát nem csupán a dallam leírható hangjai a fontosak, hanem a dallam előadásával járó sok egyéb tulajdonság is, mint a dallam megjelenítő eszközei”.

Bartók életében három különálló, énekhangra és zongorára írt magyar népdalfeldolgozás-kötete jelent meg. Ezekből választott ki Kelemen László 24 dalt, hogy közreadja őket újra úgy, hogy néprajzi, népművészeti hitelességük minél jobban megmaradjon. Ne színpadi műként hangozzanak, hanem megközelítsék az eredeti környezetben felhangzó éneklés  előadásmódját, stílusát, díszítéseit.

Herczku Ágnes énekel, zongorázik Djerdj Timea és Kincses Margit.

Tartalom:

1. Juhászcsúfoló
2. Elindultam szép hazámbul
3. Általmennék én a Tiszán ladikon
4. Nem messze van ide kis Margitta
5. Végigmentem a tárkányi sej, haj, nagy uccán
6. Fehér László lovat lopott
7. A gyulai kert alatt, kert alatt
8. Fekete főd, fehér az én zsebkendőm
9. Istenem, istenem, áraszd meg a vizet
10. Töltik a nagy erdő útját
11. Ha kimegyek arr'a magos tetőre
12. Asszonyok, asszonyok, had' legyek társatok
13. Eddig való dolgom a tavaszi szántás
14. Annyi bánat a szűvemben
15. Olvad a hó, csárdás kis angyalom, tavasz akar lenni
16. Pár-ének
17. Régi keserves
18. Bujdosó-ének
19. Panasz
20. „Hatforintos” nóta
21. Pásztornóta
22. Székely „lassú”
23. Székely „friss”
24. A tömlöcben 

 

Második, változatlan kiadás.

1977-ben a Zeneműkiadó jelentette meg Siklós László riportkötetét a táncházmozgalom kezdeteiről, a napi vitákról, küzdelmekről, sikerekről. Változatlan kiadásban ismét közreadjuk Siklós írói eszközökkel felöltöztetett helyszíni közvetítését: érdemes felidézni az előzményeket, még a ma már kissé furcsán ható ellenvéleményeket is. Beleolvasva kiderül, hogy csak a díszletek és a szereplők mások, a harc lényege mit sem változott: tudatlanság és műveltség, passzivitás és kreativitás vívja csatáit egy üzletileg tömegtermelésre berendezkedett furcsa világban.

A szerző több évtizednyi munkával gyűjtötte össze a tájék kultúrájának néptáncos vonatkozásait, egybevetve saját gyűjtését az elődökével. A székely táncdialektusról viszonylag kevés tanulmány jelent meg, ezért jelen kötetünk hézagpótló tanulmánynak tekinthető. Összehasonlításra alkalmas táblázatok segítségével tájékozódhatunk a táncalkalmakról vagy a különböző táncok jellegzetességeiről, de tüzetes részletességgel mutatja be a vidék népviseletét és a nők hajviseletét is.

A vidék tánczenéjéről szóló fejezetet Szalay Zoltán írta, és ő állította össze a dallamtárat is. Gazdag képanyag, mutatók, valamint a három község táncait és zenéjét bemutató DVD-melléklet egészíti ki a táncok és a táncélet leírását.

Sorozatunk első kötete a néphagyományok óvodai közvetítéséhez nyújt segítséget már kipróbált módszerek közreadásával. A tanulmánykötet anyagát úgy állították össze a szerkesztők, hogy a hagyományőrző programmal dolgozó óvodák mellett azok is találjanak itt használható, jó ötleteket, akik pl. a környezeti nevelést vagy a művészeteken keresztül történő érzelmi nevelést állítják a középpontba.

Számos óvodában és iskolában tanítanak órarendi keretben vagy szakköri formában népi játékokat, néptáncot, az ünnepi kultúra részévé vált a jeles napi hagyományok felelevenítése. Teret hódított a kézműveskedés: a gyerekek megismerkedhetnek a természetes anyagok felhasználásával, a szövés-fonás, az agyag, csuhé, gyékény, gyapjú megmunkálásának alapjaival. A hagyományok közvetítése, ápolása mást jelent a saját hagyományokkal rendelkező vidékeken és mást a nagyvárosban. Eltérő feltételek mellett zajlik ott, ahol lehetőség van képzett szakembereket (hangszeres népzenész, néptáncoktató, kézművesfoglalkozás-vezető) meghívni, vagy ahol a nevelőtestület tagjai látnak el minden feladatot. Példáink között ki-ki lehetőségeinek, helyzetének megfelelőt talál majd.

Lajtha László 1922 novemberében Bogyiszlón 111 dallamot rögzített fonográfhengerekre. A gyűjtés eredményéről a Néprajzi Társaságban 1924. január 30-án tartott előadásán számolt be. Bár sem ennek az előadásnak, sem helyszíni jegyzeteinek eddig még nem sikerült nyomára bukkanni, maga a gyűjtött anyag rendelkezésünkre áll. A hengerek számát, a felvett darabok szövegkezdeteit, címeit a Néprajzi Múzeum fonográfgyűjteményének jegyzőkönyve tételesen tartalmazza. A hangfelvételek hengerei (két törött, illetve elveszett darabot kivéve) megmaradtak. A hangfelvételekről készült Lajtha-lejegyzések másolatai a Néprajzi Múzeum támlapgyűjteményében, valamint a Zenetudományi Intézetben őrzött, ún. Bartók-rendben kéziratosan, illetve a Magyar Népzene Tára I. kötetében publikált formában megtalálhatók. 

Kötetünkben a 111 dallam kottája, lemezünkön a dallamok eredeti felvételei találhatók. Az mp3-as formátumban közreadott felvételek nem hifi minőségűek ugyan, sőt helyenként alig-alig hallhatók, de még ilyen rossz minőségben is jó vezetőink lehetnek az eredeti előadás hangsúlyainak, artikulációjának rekonstruálása során.

A CD használatát megkönnyíti, hogy az egyes darabok elnevezésében mind a dallam kötetbeli száma, mind a felvétel hengerszáma megjelenik a lejátszókészülék kijelzőjén.

„A moldvai magyarok hagyományai iránt gyűjtői-kutatói munkám kezdeteitől érdeklődöm. Körükben dallamokat, táncokat, zenével, tánccal kapcsolatos adatokat, szokásokat, hiedelmeket 1978 óta dokumentálok hang-, film- és fényképfelvételekkel. Mivel a kutatott téma kezdettől összefüggő hagyományrendszerként tűnt elém, elkerülhetetlennek éreztem érdeklődési körömet fokozatosan kiterjeszteni a zene, a tánc és a szokások irányából az identitás és az interetnikus viszonyok vizsgálata felé. A csángó etnonim használata, a moldvai magyarok etnikai és vallási identitásának bonyolult szövevénye, a magyarságtudatuk megtörésére irányuló sok évszázados hatósági és egyházi törekvések olyan helyzetet teremtettek, hogy csak számos kulturális összetevő párhuzamos vizsgálatával, az eredmények egybevetésével közelíthetünk a moldvai magyar (és magyar származású) katolikus lakosság kultúrájának megismeréséhez. Ezt a célt kívánom szolgálni a jelen kötet számára válogatott írásaimmal.”

Pávai István