Mun­ka­rit­mus, mun­ka­rig­mus, mun­ka­dal. 1. Ál­lat­tar­tás

A szerző – főként a Dunántúlon – hatalmas anyagot gyűjtött össze, amely az állattartó mesterségek körében méri föl a munkát segítő rigmusok, dalok, a jeladó füttyök, terelőkiáltások, hangszeres szignálok világát. A szerzőt a halál megakadályozta abban, hogy ő maga rendszerezhesse kötetbe az anyagát. Ezt a munkát végezte el a fia , aki ismerte édesapja elképzelését a téma feldolgozásáról.

Az adatközlők, akik balladákat énekelnek az érdeklődő kutatónak, a meséket is éppúgy tudják, mint a szokásokhoz vagy a munkához kapcsolódó dallamokat. Az ő fejükben ez egységes egész, hagyományos kommunikáció. A gyűjtő praktikus okokból kénytelen kiválasztani és végigkövetni egy-egy területet ebből. Békefi Antal a munkaritmus, munkarigmus, munkadal területére irányította a figyelmét, s konok megszállottsággal, társak és támogató szakmai háttér nélkül gyűjtötte össze hallatlanul gazdag anyagát. Ennek a forrásértékű anyagnak épp a terjedelme a legvonzóbb értéke, még úgy is, hogy nem öleli fel a címben ígért téma teljes körű feldolgozását. Dominálnak a dunántúli adatok, de nagyon hiányosak az erdélyi és felvidéki gyűjtések. Ezekhez több emberöltő munkája hiányzik még, s fennáll az a veszély, hogy a jövő nemzedékének már kevés esélye lesz ezeket pótolni. A szerző eredeti elképzelése szerint adjuk közre a gyűjtést, talán inspirálva a további gyűjtőmunkát és a feldolgozást.