Pávai István Széchenyi-dí­jas

Dr. Pávai István tegnap átvehette a a legrangosabb állami tudományos kitüntetést, a Széchenyi-díjat, melyet évtizedes munkájának elismeréseként kapott a Kárpát-medencei hagyományos népzenék kutatásában és megőrzésében elért kiemelkedő eredményeiért. Szívből gratulálunk a Hagyományok Háza főigazgatói főtanácsadójának, akinek kimagasló és szerteágazó munkásságát pár mondatban bemutatjuk. 

Pávai pályafutása a kolozsvári Zeneakadémián indult, ahol Jagamas János tanítványaként életprogramjává emelte a hagyományos hangszeres népzene minél teljesebb és aprólékosabb megismerését, feltárását. Munkássága során nemcsak a helyszíni gyűjtések terén szerzett számottevő tapasztalatokat, hanem elméleti munkásságával is értékes hozzájárulást tett a népzene kutatásához és megértéséhez.

Magyarországra települése után fokozatosan beolvadt a honi intézményes hagyományőrzés szakmai közegébe. Először a Néprajzi Múzeumban, majd az MTA Zenetudományi Intézetében dolgozott archívumvezetőként. A Hagyományok Háza megalapításától teljes mellszélességgel, tudásának közkinccsé tételével és a felgyűjtött hatalmas XX. századi gyűjtött anyag szolgáltathatóvá tételével foglalkozik. Az általa megteremtett adatbázis-rendszer lehetővé teszi más intézetek számára is, hogy digitális gyűjtéseiket könnyen hozzáférhetővé tegyék és megoszthassák a közönséggel.

Pávai István életművének fontos része az oktatás is. Ő az egyik oszlopos tagja a Zeneakadémia Népzene tanszékének, ahol habitált egyetemi tanárként dolgozik. Emellett aktív résztvevője az akadémiai közéletnek, számos testületi tagságot tölt be, és számos fontos publikációt jelentetett meg a népzene kutatásával kapcsolatban. A Széchenyi-díj átvétele alkalmával tiszteletteljesen köszöntötték és elismerték az általa végzett kiemelkedő munkát és hozzájárulást a magyar kulturális örökség megőrzéséhez.

 

 

 

Folk_ME has been in­tro­duced in Qatar

Hungarian Heritage House’s digital music education program, which garnered interest from several countries, opening up new opportunities for collaboration.

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Craft_ME is be­ing in­tro­duced through Folk_ME

Craft_ME (Craft Media & Education) is an innovative digital platform focused on teaching and preserving folk crafts. Its primary goal is to make the entire process of traditional craft techniques and trades—from the initial preparation of materials to the completion of the finished object—visually accessible to a wide range of people interested in the profession, using digital tools. 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.