Cseke-Marosi Es­zter

Tánc-és drámapedagógus (tanító, óvodapedagógus), a Napra-forgó Műhely egyik alapítója

Néptáncpedagógusként több, mint 25 éve tartok hagyománypedagógiai foglalkozásokat elsősorban óvodás és kisiskolás korosztálynak. Arra törekszem, hogy a néptánc és népi játékok mellett néphagyományunk sokszínűségét minél változatosabban közvetítsem a gyerekek felé. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként igyekszem tovább gazdagítani, bővíteni a néphagyomány közvetítésének élménypedagógiai eszköztárát.

Korábbi tapasztalataink alapján Szabóné Kaszás Villő kolléganőmmel 9 éve indítottuk útjára saját programunkat, aminek a Napra-forgó nevet adtuk. Ez a név kifejezi az évkör napról napra való fordulását, valamint a táncos mozgást is, mely a foglalkozásaink meghatározó eleme.
A Napra-forgó Műhelyben kollégáimmal fontosnak tartjuk a néphagyomány személyiségfejlesztő, személyiséggazdagító hatását, amit népmesék és drámapedagógiai eszközök - pl. bábok - segítségével erősítünk. 
Alkalmi és rendszeres foglalkozásaink változatos tevékenységeit, a játékot, a táncot, a zenét, a mesét és akár a kézművességet a jeles napok szokásai, hagyományai fűzik össze kerek egységgé.
Mindez korszerű élménypedagógiai lehetőségeket rejt magában, amit az érdeklődő pedagógusok felé is közvetítünk képzéseinken.
 

Craft_ME is be­ing in­tro­duced through Folk_ME

Craft_ME (Craft Media & Education) is an innovative digital platform focused on teaching and preserving folk crafts. Its primary goal is to make the entire process of traditional craft techniques and trades—from the initial preparation of materials to the completion of the finished object—visually accessible to a wide range of people interested in the profession, using digital tools. 

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Folk_ME has been in­tro­duced in Qatar

Hungarian Heritage House’s digital music education program, which garnered interest from several countries, opening up new opportunities for collaboration.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.