Szer­ényi An­drea

gyermektáncoktató óvodapedagógus

1988-ban érettségiztem a Bem József Óvónői Szakközépiskolában, 1990-ben diplomáztam a Budapesti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógusi szakán. 1990-2010-ig óvónőként dolgoztam a II. kerületi Százszorszép Óvodában, ahol kiemelten foglalkoztam a népzene és néptánc óvodai alkalmazásával. Testvérem, Szerényi Béla (népzenész, zenetanár) és tanítványai segítségével előtérbe helyeztük az élő zene alkalmazását az óvodai ének-zenei foglalkozásokon és a gyerektáncházakban. 

2003-ban végeztem az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karán gyermektáncoktató óvodapedagógusként. 

2003-tól aktív tagja vagyok a Magyar Pedagógiai Társaság Hagyományismereti Szakosztályának. 

Több, mint 15 éve az egyik foglalkozás vezetője vagyok az Aprók táncának a Hagyományok Házában és az itt meghirdetett pedagógus képzéseknek is rendszeres előadója vagyok. 2006-ban a Hagyományok Háza „Útravaló” című módszertani kiadványában írtam egy fejezetet, majd 2007-ben a Hagyományok Háza kiadta a „Csíp, csíp, csibőricke” című könyvet, melyben a dél-alföldi hagyományok óvodai feldolgozását írtam meg. 

2010-től vállalkozóként tartok élő zenés néptánc foglalkozásokat óvodákban.

2016-tól indult az Óbudai Népzenei Iskola "Kismuzsika" óvodai gyerektáncház programja, melynek kidolgozásával, elindításával és működtetésével bízott meg az Iskola intézményvezetője. 
 

Folk_ME has been in­tro­duced in Qatar

Hungarian Heritage House’s digital music education program, which garnered interest from several countries, opening up new opportunities for collaboration.

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Craft_ME is be­ing in­tro­duced through Folk_ME

Craft_ME (Craft Media & Education) is an innovative digital platform focused on teaching and preserving folk crafts. Its primary goal is to make the entire process of traditional craft techniques and trades—from the initial preparation of materials to the completion of the finished object—visually accessible to a wide range of people interested in the profession, using digital tools. 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.