Környez­etvédelem a vitaszín­ház terepén. Válassz oldalt és érvelj!

Rácz Anna | 2021. november 24. | Olvasási Idő: 4 perc

A környezetvédelem és a közös felelősségvállalás Földünk, bolygónk jövőjéért olyan téma, amelyről nem lehet eleget gondolkodni. A közös diskurzusok tudják megteremteni a valóban célravezető cselekvéseink alapját. Mivel az összetett témakör apró részletei mindennapi életünk kis szeleteiben is megjelennek, ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan viszonyulunk ezekhez a kérdésekhez. Egyéni felelősségünk fontosságával, és az ezáltal fókuszba kerülő kérdésekkel is segített szembenézni a Hagyományok Házában rendezett program, amely a Megérett? Vitaszínház a környezettudatosságról címet viselte.
Egy kissé fáradtan érkeztem a Hagyományok Házába szombat délután, de az aulába érve máris felvillanyozódtam. A Ház tele volt jókedvű élettel, éppen a legapróbbak tanultak énekeket és táncokat fülbemászó, vidám muzsika mellett. A délutáni programok moderátora hosszasan sorolta a nap hátralévő részében zajló lehetőségeket: tánctanfolyam, táncház, kiállítások, ismerkedési lehetőség a pásztorok életével, mindez igazolja, hogy itt bizony sosem lehet unatkozni, mindenki megtalálja a kedvére való elfoglaltságot. A gyermekprogram végén már mi is együtt énekeltünk a legkisebbekkel, többen kedvet kaptak a tánchoz is. 

A környezetvédelmi vitaszínház tehát jó hangulatban indult, Milovits Hanna, Rábavölgyi Tamás és Zétényi Lina színészek érzékletesen játszották el a rövid, problémafelvető jeleneteket, melyek után egy-egy eldöntendő kérdés hangzott el Bethlenfalvy Ádámtól, aki rendezőként és moderátorként irányította a hallgatóságot, hol foglaljunk helyet annak megfelelően, hogy az elhangzott kérdéssel kapcsolatban igen vagy nem a válaszunk. A program során sok fontos kérdés felvetődött. Változtat-e az egyéni cselekvés a klímahelyzeten? Itt az igen oldalon foglaltunk többen helyet, egyetértés volt abban, hogy mindenkinek tennie kell azért, hogy a világ változzon. Az egyéni cselekvést szemléletformálónak értékeltük, és megállapítottuk, hogy egy példamutató egyéni törekvés sok követőt tud a maga oldalára állítani. A kétkedők a nem oldalon inkább amellett érveltek, hogy egy fecske nem csinál nyarat, és nem biztos, hogy számottevő változás érhető el azzal, ha csupán egy-egy ember cselekszik. A vitaszínházban szakértők is részt vettek, Hont Angéla néprajzkutató és Sebestyén Eszter természetvédelmi mérnök szintén megosztották velünk értékes gondolataikat. Megtudhattuk, hogy a paraszti családokban nem igazán tudott hulladék felhalmozódni, mivel a környezet elemei felhasználásra kerültek a mindennapok során. A konyhai hulladékot az állatok fogyasztották el, ami elromlott, azt pedig inkább megjavították vagy felhasználták valami máshoz.

Mindannyian egyetértettünk abban, hogy érdemes lenne ezt a szemléletet újra meghonosítani.

A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a jelenlegi statisztikákban még nem igazán érzékelhető a zero waste mozgalom hatása, és az ember leginkább a megelőzésben tud segíteni, tehát érdemes a szemét mennyiségének csökkentésére figyelnünk. Érdekes téma volt az is, hogy vajon beleszólhatunk-e mások életébe a környezetvédelem érdekében, megmondhatjuk-e például, hogy mennyi vizet fogyasszanak vagy mi az, ami már pazarlásnak számít? Úgy ítéltük meg, hogy ez csak a különösen súlyos, komoly esetekben lehetséges, ha valamilyen nagymértékű, közvetlen szennyezést tapasztalunk. Itt inkább a nemek voltak túlsúlyban, úgy gondoltuk, hogy finoman fel lehet hívni a figyelmet ezekre a dolgokra, de a mindennapi életben az ezekből a helyzetekből származó konfliktus inkább hátrányos lehet. Arra jutottunk, hogy fontos az is, hogy ki szól és kinek, illetve milyen kontextusban tesszük ezt. Hont Angéla ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a paraszti társadalomban gazdasági szempont is volt, hogy a közös környezetre vigyázzon a közösség. Aki ezt nem tette, azt a közösség bizony megszólta. Létezett egy közös szabályrendszer, ami megadta a lehetőséget, hogy felemeljék a szavukat, szóljanak annak, aki nem tartotta be ezeket az íratlan szabályokat. A vízzel mindig igyekeztek takarékosan bánni, megvolt a sorrendje, hogy ugyanabban a vízben a család mely tagja fürdik meg. Sebestyén Eszter szerint túlságosan kézenfekvőnek vesszük azt, hogy a víz házon belül van, adott és bármikor hozzáférhető. De felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon is előfordult már, hogy komoly okok miatt vízkorlátozást vezettek be Elgondolkodtató volt az a megállapítása is, hogy általában nem tudjuk, hogy mennyi vizet használunk el egy nap folyamán, pedig fontos lenne tudni, hogy egyéni szinten mennyit veszünk ki a teljes vízkészletből. Élénk vitát váltott ki belőlünk az a jelenet, amelynek végén abban kellett állást foglalnunk, hogy valamilyen szinten összeegyeztethető-e a létfenntartás a mai életmódunkkal? Az igen oldalon helyet foglalók úgy vélték, hogy a városi életmóddal nem, de alig egy órányira a várostól már lehet találni olyan helyeket, ahol kertes házakban élve vagy akár bérelhető kertrészekben ez kivitelezhető lenne. A nem oldalon ülők pedig egyetértettek abban, hogy az önfenntartás hatásfoka alacsony, nem kell mindenkinek erre törekednie. Inkább arra figyeljünk, hogy a saját területünkön mit tudunk tenni a környezet védelmében. Egy nagyon érdekes szempontot vetett fel egy gazdálkodó résztvevő: tapasztalata szerint a saját magunk által megtermelt zöldségek nem olyan mutatósak, szép formájúak, szinte hibátlanok, mint amelyeket a boltban lehet kapni, pedig az ízük ezeknek a legfinomabb. A termelőknek azonban, akik ezzel foglalkoznak, nem marad elég idejük a kereskedőkkel való kommunikációra, marketingre, ezért ezeknek az áruknak a forgalomba való bekerülése jóval nehezebb.

Sebestyén Eszter kertbérlési tapasztalatait osztotta meg velünk, szerinte a zöldségek saját termesztésének csínja-bínja elsajátítható, és a tányérra kerülve az ízlelőbimbóink biztosan a saját zöldségek termesztése mellett foglalnak majd állást. Hont Angéla rámutatott arra, hogy a paraszti társadalom önfenntartó volt és a munkafolyamatokba minden generáció bevonódott. A környezetvédelmi szabályozásba a résztvevők szerint az államnak markánsabban kellene beleszólnia, jó lenne, ha a változások felülről is elindulhatnának. Szóba került a túlnépesedés, gyermekvállalás kérdése, szülessenek-e új generációk, ha arra számítunk, hogy elpusztul a bolygó? Többen úgy vélték, hogy él az a reménység, hogy talán az új generáció mentheti meg a Földet. A program konklúziója az volt, hogy mindenki a magától telhetőt tegye meg környezetünk védelme érdekében, mérlegeljük, hogy mi az, ami a létszükségleteinken felül áll, és mi az, ami a túlélésünkhöz kell.  A változást egyéni szinten érdemes elkezdeni, hiszen minden kis lépés hozzásegít ahhoz, hogy egészségesebbé és élhetőbbé tudjuk tenni a környezetünket. Mindenképp meg kell említenem a legfiatalabb korosztályt képviselő gyerekeket is, akik rendkívüli éleslátásukról tettek tanúságot a témában, és lenyűgöztek minket érveikkel egy-egy résztéma kapcsán. Ezzel is megbizonyosodhattunk róla, hogy a környezetvédelem olyan közös ügy, amely az ő bevonásukat is igényli.   

Tartozom egy vallomással az olvasónak: a vitaszínház műfaját nemigen ismertem. Azonban már egy alkalom után is rendkívül megkedveltem a színháznak ezt a bevonó-elgondolkodtató változatát, és szívesen vennék részt ilyen jellegű programokon más témákban is. Bízom benne, hogy a Hagyományok Házában lesz még alkalmam erre.
 

Folk_ME has been in­tro­duced in Qatar

Hungarian Heritage House’s digital music education program, which garnered interest from several countries, opening up new opportunities for collaboration.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.