Anno ezt írtam: „Ez nekem arra azért jó, hogy legalább leírom gondolataimat, tapasztalataimat, melyek nap, mint nap foglalkoztatnak, amelyek tulajdonképpen életem, munkám motorjai. Hátha az így hetente kiizzadott írások valakinek hasznára válnak…
Egy éves a vasárnap.hu, egy éve küldöm az éterbe optimista vagy borongós gondolataimat.
Olyan ember gondolatait olvasod tehát, kedves Olvasóm, aki büszke, amikor „parasztot” mond, jóllehet a köznyelvben régóta dehonesztáló jelzőként használják, finomkodó igazságtalansággal, a városi kispolgár lenézésével. Az elmúlt egy év alatt sokszor felmerült bennem az is, hogy vajon, kinek írok? Ki is vagy te, Olvasóm? Te ismerted nagyapáidat? Élnek benned, gondolataidban, tetteidben tovább? Vagy csak idefújt az internet szele, egy szórakozott pillanatra, aztán mész is tovább? Reménykedem, hogy kérdéseim belekongnak a lelkedbe és legalább egy kicsit megpihensz, elgondolkodsz rajtuk. Ha ez teljesül, már nem írtam hiába…
Persze, nekem is hasznomra volt az esztendőnyi rendszeres írás, hiszen ha sikerült ez alatt az egy év alatt egy sor feszültséget kiírni magamból vagy kiszínezni apró, de igaz történetekkel az elmúlt harminc év nagy freskóját, már megérte.
