Rákóczi Virág

Nemezkészítő, szakoktató

Már kicsi koromban is mindig művészkedtem, szöszmötöltem. Fazekas akartam lenni, majd grafikus, később textilekkel szerettem volna foglalkozni. Végül textilvegyészetet tanultam. Nem nekem való volt az a sokféle, útkereső foglalkozás, amit a gyermekeim születés előtt gyakoroltam.

A népi játszóházvezető tanfolyamon már sejtettem, hogy a nemezelés kedvemre való foglalatosság.  A bőrműves tanulmányaim alatt kezdett érlelődni a gondolat, hogy a bőrt nemezzel kombináljam. Megtapasztaltam, hogy a csoportos kézműveskedésnek közösségépítő ereje van. Én is egy ilyen kitűnő közösség részese lehettem a Hagyományok Házában, miközben számos remek mestertől volt alkalmam tanulni.

Műhelyemben és különböző helyeken tanítok gyerekeket és felnőtteket egyaránt nemezelésre, a nemez és bőr izgalmas párosításának lehetőségeire, valamint hagyományos és modern kézműves technikákra.

Az alkotás és tanítás tehát szerves része a mindennapjaimnak. Szeretném továbbadni az alkotás örömét és a tapasztalatot, hogy a kezünkkel létrehozott tárgyaknak csodálatos értéke van, hiszen benne vannak gondolataink, érzéseink, ezáltal egyediek és megismételhetetlenek.

 

Elérhetőség:

rakoczivirag@gmail.com

+36 20 574 6841

facebook.com/rakoczivirag

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.