Fáyné Tornóczky Ju­dit

Csipkekészítő

Édesapám barkácsoló ember volt, édesanyám hímezni, kötni, varrni tudó asszony. Otthon mindketten „kézműveskedtek”. Már gyerekoromban megtanultam én is a női kézimunkákat. Később tanultam kosárfonást, szövést, csuhézást. A vertcsipke készítés úgy vált elsődlegessé, hogy férjem családjában ennek volt nagy hagyománya. Eredeti végzettségem egyébként mélyépítő mérnök. A férjem szerint a csipkekészítőnek éppen úgy kell átlátnia a szálakat, mint a mérnöknek a műszaki rajzon a vonalakat.

Jelenleg falusi turizmussal foglalkozom Nógrád megyében. Vállalkozásunk része az általunk alapított Hunnia Csipkemúzeum, mely a családi örökség bemutatásán túl bevezeti az érdeklődőket a csipkék világába. A múzeum ajándékboltjába készítem a csipkéket, illetve igyekszem minden évben valami komolyabb tárgyat vagy tárgyegyüttest megalkotni. Ilyen például a napernyő, vagy a 2018-as Hungarikum pályázatot nyert női-férfi kollekció. Büszke vagyok még a kézműves tevékenységem elismeréseként kapott Zólyomi József „A nagy palóc”-díjra.

A legegyszerűbb csipkekészítési eszközöket - egy hajót vagy horgolótűt - mindig magamnál hordom, ha bárhol várakoznom kell, ne teljenek hasztalanul a percek. Az alkotás kikapcsolódás számomra.

Fayné

A csipkekészítés olyan intenzív figyelmet igényel, ami mellett másnak nincs helye. Két dolog ad igazán örömöt ebben a mesterségben: ha az általam varrt ruháimat saját csipkével díszíthetem és a tanítás öröme. Látni, hogyan fejlődik a tanítvány, válik egyre ügyesebbé, bátrabbá, majd szárnyra kap és saját eredményeket ér el, nagyszerű élmény.

 

Elérhetőség:

hunniacsipkemuzeum@gmail.hu

fay.tornoczky.judit@gmail.com

+36 20 519 0927

www.fay-inn.hu

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.