Virágozta an­no... vir­tuál­is kiállítás

Idén negyedik alkalommal hirdettük meg rajz- és alkotópályázatunkat a Hagyományok Háza Nyitott Műhelyében. Célunk, hogy a gyerekek vizuális alkotómunka közben egyes tájegységeken, mesterségeken keresztül megismerkedjenek a magyar népművészet motívumaival.

Nagy örömünkre rengeteg alkotás érkezett szerte a Kárpát-medencéből. A zsűri tagjainak, Zele Jánosnak, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete tagjának és Ament Éva bútorfestőnek, a Hagyományok Háza oktatójának rengeteg fejtörést okozott 800 pályamunkából kiválasztani a legjobbakat.

A pályázat során születtek mesekönyvek, játékok és érdekes térbeli alkotások is, ezek mentén rendeztük be szűk válogatásból virtuális kiállításunkat. A rendhagyó formák új megoldásokat jelentenek a diákok motiválására, a népművészet kincseinek újszerű felfedezésére.

A tárlat első fele a bútorokról szól, majd továbblépve a motívumok egyéni, festői feldolgozása látható. Ezután eljuthatunk a játékok szobájába, ahol memóriajátékokat, társasjátékot, forgatható térbeli formákat láthatnak a látogatók. Válogatásunk a mesékkel zárul, amik a Hagyományok Háza honlapján megtekinthetők lapozgatható könyv formájában is.

Ajánlom minden látogatónknak, legyen az felnőtt vagy gyermek, hogy figyelmesen nézzen körbe szemével és fülével, és gyönyörködjön velünk együtt virtuális kiállításunkban!

Gratulálunk minden alkotónak!

 

Farkas Réka

a Nyitott Műhely vezetője

 

A köszöntő teljes szövege

 

 
Díjazottak:

🏆 Óvodás korosztály

🏆 Alsós korosztály

🏆 Felsős korosztály

🏆 Középiskolás korosztály

 

Mesekönyvek, sorozatok:

🕮 Bútorfestő János

🕮 A király ládája

🕮 A pacsirta meséje

🕮 Kormos István: A pöttyös zöld lovacska bátyja

🕮 Festés komáromi ládaminták felhasználásával

🕮 Falusi fényképésznél

🕮 Egy család története

🕮 A rikító madár

 


Támogatóink:

Sevella Zsuzsanna MART Egyesület (Tanuljunk népművészetül kurzus oktatója)

Napraforgó kiadó

From Game to Mas­tery, 2026

The Hungarian Heritage Houses’ exhibition, titled “From Play to Mastery", presents the works of students who graduated from the 2024-2026 cohorts of the folk crafts vocational training programs.

Night of Mu­seums in the Hun­gari­an Her­it­age House

This year, too, the Hungarian Heritage House will open its doors on the Night of Museums. Here, the past will become an experience and tradition will take on new meaning. The Buda Vigadó building will be open for exploration from the attic to the cellar.
 

Folk Mu­sic and Folk Dance Camps in 2026

In the summer of 2026, numerous folk music and folk dance camps will once again welcome participants in the Carpathian Basin and the diaspora. The offerings include camps for children, youth, adults, and families. 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.