Házigazda zenekarok

Házigazda zenekaraink különleges szerepet töltenek be a FolkUdvarban, nekik köszönhetjük a hangulatos tánc- és énektanításokat, a hajnalig tartó fergeteges mulatságokat, de nélkülük szegényebb lenne a zenés népi kvíz és a gyerekfoglalkozás is. 2019-ben házigazda zenekarunk az Üver zenekar, a Pósfa zenekar és a Zagyva banda.

Üver zenekar

üver_zenekar

Az Üver zenekar tagjai ahányan vannak, annyi félék, de egyvalami összetartja őket: a népzene szeretete és tisztelete. A banda tagjai: Bartis Zoltán „Kicsi” (hegedű), György Attila (hegedű, hegedűkontra, háromhúros brácsa), Bálint Zsombor (hegedű, három- és négyhúros brácsa, cimbalom) és nem utolsó sorban Kostyák Márton (gardony, cselló, nagybőgő). Mint a felsorolásból kiderül: több hangszer több lehetőséget kínál, ezzel is megnyitva a lehetőségek kapuját a közönség előtt. Népzenei repertoárjuk univerzumszerű tágulásban van, hiszen  sok felkérést kapnak zenei összeállítások, néptáncfesztiválok zenei kíséretére. Fontos szerepet tölt be munkájukban a tánceggyüttesek hangszeres kísérete, aminek köszönhetően a 2014. évi  “Fölszállott a páva” tehetségkutató versenyen a Bekecs Néptáncegyüttessel közösen átvehették “A legjobb határon túli előadó” különdíjat.

Muzsikálnak az első, a második és a harmadik napon. 

 

Pósfa zenekar

pósfa zenekar

A Pósfa zenekar nevét Gelle egyik kisközségéről, Pósfáról kapta, ugyanis itt él a zenekar alapítója, Iván Lajos. Első nyilvános fellépésükkel 2010-ben a helyi kultúrházban mutatkoztak be, s azóta már számos kulturális rendezvényt gazdagítottak zenéjükkel országhatároktól függetlenül: muzsikáltak már Magyarországon, Csehországban, Erdélyben, Macedóniában, Görögországban, Spanyolországban, Szicílián és Franciaországban is. 2016 szeptemberében a ZERDA néptáncegyüttes kísérőzenekaraként egy háromhetes turnén is rész vettek Brazíliában.
A szinte minden szabadidejüket a zenetanulásra feláldozó fiatalok részt vettek több bel-, és külföldi népzenei oktató táborban is, s rohamos tempóval magas szintre emelték népzenei tudásukat, melyet már a professzionális népi zenészek is elismerésükkel díjazták.
Talpraesettségükről, zeneszeretetükről és önzetlen szorgalmukról az elmúlt hét év több száz kisebb-nagyobb sikeres fellépése tanúskodik. 2013- ban a Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny megzenésített versek kategóriájában aranysávos minősítést szereztek. 2016-ban elnyerték a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díjat, mint az az év legjobb hagyományőrző zenekara.

Muzsikálnak a negyedik, ötödik, hatodik és hetedik napon.

 

Zagyva banda
 

zagyva banda

A Zagyva Banda a hazai fiatal muzsikusgeneráció meghatározó zenekara. Tagjai olyan barátok és zenésztársak, akik az elmúlt másfél évtizedes közös muzsikálásuk során egységes és egyedi hangzásvilággal megjelenő, igazi előadókká váltak. Erejük, szakmai alázatukból, fiatalos lendületükből és újszerű, friss zenei gondolkodásmódjukból ered. Emellett rendületlenül hisznek a népi kultúra közösségformáló és közösségmegtartó erejében.

Muzsikálnak a nyolcadik, kilencedik és tizedik napon.

Folk Mu­sic and Folk Dance Camps in 2026

In the summer of 2026, numerous folk music and folk dance camps will once again welcome participants in the Carpathian Basin and the diaspora. The offerings include camps for children, youth, adults, and families. 

Night of Mu­seums in the Hun­gari­an Her­it­age House

This year, too, the Hungarian Heritage House will open its doors on the Night of Museums. Here, the past will become an experience and tradition will take on new meaning. The Buda Vigadó building will be open for exploration from the attic to the cellar.
 

From Game to Mas­tery, 2026

The Hungarian Heritage Houses’ exhibition, titled “From Play to Mastery", presents the works of students who graduated from the 2024-2026 cohorts of the folk crafts vocational training programs.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.