Szögi Csaba

Szögi Csaba S.H.C. (Szeged1960június 27. –) Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Közép-Európa Táncszínház[1] igazgatója, a Bethlen Téri Színház arts menedzsere.

Pályája

1972-ben az ÉDOSZ Szeged Néptáncegyüttesben kezdett táncolni. Két év múlva az országos szólótánc fesztiválon, minden idők legfiatalabbjaként, már Aranysarkantyús táncos[2] címet nyert. 1974-ben Tímár Sándor és Virágvölgyi Márta vezetésével Táncház-vezetői képzést kap. Tizenöt éves korában kapta első színházi szólószerepét Seregi László Székelyfonó című darabjában, és abban az évben a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést is átvehette. Országos hírnévre, az 1977-ben megrendezett Ki mit tud? tehetségkutató versenyen tett szert, ahol néptánc szólistaként lett egyedüli döntős. 1979-ben A szegedi Tömörkény István Művészeti Középiskolában "B" kategóriás előadóművészi diplomát, majd 1980-ban sikeres vizsgával "A" kategóriás ORI előadóművészi működési engedélyt szerzett. Részt vett több néptánc és népzenei gyűjtő úton (Apátfalva, Sándorfalva, Tápé, Méhkerék, Elek, Kétegyháza, Madocsa, Decs, Kalocsa, Szék, Székelyföld), ezeket az eredeti anyagokat felhasználva tanított később Nyíregyházán, Győrött, Kalocsán, Dunaújvárosban, a Bihari- és a Honvéd Együttesben valamint az amszterdami Nemzetközi Folklór Táncszínházban. 1979-ben lett a Bihari János Táncegyüttes szólistája, és az utánpótlás csoport vezetője, nyolc éven át Novák Ferenc asszisztenseként dolgozott, itt készítette első koreográfiáját is.

1980-tól néhány éves megszakítással a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes művészeti vezetője volt egészen 1993-ig. 1983-ban alapítója a dunaújvárosi Alkotó Műhelynek, melynek tagjai Bognár József, Énekes István, Janek József és Szögi Csaba, akik Janghy B. Zita alkotói álnéven késztettek darabokat egészen 1992-ig. Ezzel párhuzamosan, önálló alkotásai mellett 1982-től rendszeres mozgástervezője, koreográfusa különböző színházak előadásainak, első munkája a Pesti Színházban volt. 1983-1986 között a Honvéd Együttes vendégművésze, ez idő alatt a Népművelési Intézet Néptáncosok Szakmai Háza szakmai munkatársaként is dolgozott. 1987-ben a Művelődési Minisztérium Eötvös Alapítványától alkotói ösztöndíjat nyert. 1988-ban szerzett pedagógus diplomát az Állami Balett Intézetben (Magyar Táncművészeti Főiskola). 1986-1991 között a Győri Balett vendégművésze volt. 1987-től 1988-ig pedig a Magyar Televízió Szép magyar táncok és Koreográfus portrék sorozatainak volt társszerkesztője, Sós Anna mellett.

1988-ban Énekes Istvánnal átvette a Népszínház Táncegyüttes (NSZT) vezetését, majd új nevet adtak a NSZT-nek, így született meg 1989-ben a Közép-Európa Táncszínház (KET). A Mesenincs királyfi című gyermekeknek szóló táncszínházi előadással új műfajt teremtettek. 1997-2001 között újra aktívan táncolt a KET szólistájaként. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt rendezvényét, az első Kortárs Magyar Táncfesztivált koordinálta. 2001-ben megalapította a Bethlen Kortárs Fotógalériát. 2003-ban elindította a Kortárs Zenei Vasárnapok sorozatot, és még abban az évben megszervezte az első Szegedi Alternatív Színházi Szemlét(SZASZSZ), melynek 2007-ig főszervezője volt. 2004-2010 között a tánc szakmai szervezetek, minden évben újraválasztották a Harangozó Gyula-díj kuratórium tagjának, a kuratórium pedig elnöknek.

2004-ben a Táncművészeti Kerekasztal tagjaként, melynek egy Tánctörvény megalkotása volt a feladata, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával folyó tárgyalásokban, a független tánctársulatok működési feltételeinek javítását célzó témakör felelőseként dolgozott. Sikeresen megpályázta Dunaújváros Táncszínházának művészeti vezetői posztját melynek 2005-ben a Bartók Táncszínház nevet adta. Még abban az évben Énekes Istvánnal a Bartók Táncszínház művészeti projektvezetőjével új fesztivált szervezett Dunaújvárosban, MONOTÁNC néven, melyet később nemzetközivé bővített. 2006-ban kilenc meghívott alkotóval megrendezte az I. dunaújvárosi Ifjú Koreográfusok Fórumát. Két év után, a felhalmozódó elfoglaltságai miatt, lemondott a Bartók Táncszínház művészeti vezetéséről, ahol felkérték művészeti projektvezetőnek. 2007-ben Az Előadó-művészeti törvény ("színházi törvény") előkészítő bizottság tagjaként a független táncterületért felelt.

2008-tól 2010-ig az Alternatív Színházi Szemle vezetőségi tagja volt. A Magyar Koreográfusok Társasága (S.H.C.) javaslatára a Magyar Köztársaság Igazságügy Minisztere öt évre kinevezte a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjának. 2008-ban a Független Színházak Szövetsége jelöltjeként, négy évre felkérték a Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj kuratóriumába. A Táncművészek Szövetsége delegálta az Előadó-művészeti Tanácsba, mint a független táncegyüttesek képviselőjét.

2010-től az Imre Zoltán díj kuratóriumi tagja, ügyvivője.

2011-ben a Magyar Táncművészeti Egyetem MA képzésén sikeres államvizsgát tett, és Táncmester diplomát szerzett. Májusban megszervezte az első KET Fesztet a Gödör Kulturális Központban.[3]

2012-ben alapítja meg a Bethlen Téri Színházat, amelynek művészeti igazgatója. A színház arculatát a színesség, a nyitottság, az innováció és a tehetségkutatás határozza meg. Megjelenik a tánc mellett a zenés és prózai színház, a báb és gyerekszínház, nemzetiségi színház, képzőművész színház, új-cirkusz, de helyet ad zenei programoknak is. Új tehetségkutató és gondozó programokat indít, táncalkotóknak " IKF - Ifjú Koreográfusok Fóruma", fotós iskoláknak és művészeti oktatással foglalkozó intézményeknek, kiállítási lehetőségeket biztosít a Bethlen Galériában, képzőművészeknek "Mozdulj Ránk" (színházi arculattervező pályázat), színházi rendezőknek: "Találkozások" program,"Ambíció" program fiatal alkotóknak és alkotói közösségeknek, zenészeknek "Párbeszéd koncertek", fiatal stand up humoristáknak: "Open mic tehetségkutató" program, "Pinokkió Színházi Alkotótábort" általános iskolásoknak. Új fesztiválokat indít; Sissi Őszi TánchétGlobe Feszt, és a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált.

2014-ben a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöksége meghívja a Nemzeti Táncprogram előkészítő bizottságába, a jövő művész nemzedék OKJ-s képzésére is figyelmet fordít, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, vizsgabiztosnak nevezi ki. 2015-ben A Magyar Táncművészek Szövetsége elnökségének felkérésére az előadó-művészeti törvényt módosító javaslatokat kidolgozó, táncművészeti szakmai bizottság munkájában, 2017-ben a táncművészek továbbképzés-programja előkészítő munkacsoportjában vállal szerepet, 2018-tól a Magyar Táncművészeti Egyetemen, társulatmenedzsmentet tanít.

Családja

A nagy múltú Szegi családból származik, amely a Hont-Pázmány nemzetségből valók, mint a Szentgyörgyi vagy a Forgách családok. 1624-ig tudja Szegeden visszavezetni a családfáját, amikor is a város főbírójának nevezték ki a Győrből érkező nemes Szerecsényi Szeghy Mártont. Édesapja Dr. Szögi Zoltán jogtanácsos, fiatalon képeket festett, amelyet a háború után abbahagyott. Édesanyja Székelyudvarhelyen született és a híres Református Tanítóképzőben tanult, amelynek falai közül a magyar kultúra olyan neves egyéniségei kerültek ki, mint Orbán BalázsBenedek Elek, vagy Kányádi Sándor. Édesanyja 1944-ben menekült Magyarországra.

Magánélete

1982-ben nősült, 2004-ben elvált, ebből a házasságából egy gyermeke született 1988-ban, Aaron Szogi operatőr és világosító.

Főbb szerepei

Novák Ferenc:

Foltin Jolán:

  • Ugróslány - Bihari - Honvéd Együttes
  • Párbeszéd - Bihari Táncegyüttes
  • Páros - Bihari Táncegyüttes
  • Párválasztó - Bihari Táncegyüttes
  • Kalotaszegi Pár - Bihari Táncegyüttes
  • Kőmíves Kelemenné - Bihari Táncegyüttes
  • Gyermekjátékok - Bihari Táncegyüttes

Szigeti Károly:

  • Ellentétek - Bihari Táncegyüttes

Györgyfalvay Katalin:

  • Bújócska II. - Bihari Táncegyüttes

Kricskovics Antal:

  • Ősi elégiák - Fáklya Táncegyüttes

Markó Iván:

Janek József:

Szögi Csaba:

Horváth Csaba:

  • Tűzugrás - KET
  • Szép csendesen - KET
  • ŐS K.(Városi Busman) - KET
  • A csodálatos mandarin - KET
  • Mandarin (néma) - KET

Gergye Krisztián:

  • T.E.S.T. II.[4] - KET

Koreográfiái

  • Kalotaszegi legényes - Bihari Táncegyüttes
  • Ritka magyar, Sárközi legények, Méhkeréki táncok, Pontozó és csárdás, Pásztorbotoló - Dunaújváros
  • Székelyföldi táncok - Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola
  • Pódium, Siculicidium, Szerelem, szerelem, Fehér szelek, Crescendo - Dunaújváros
  • Allegro - Sisyphos - Dunaújváros
  • Újvárosi táncok - Dunaújváros
  • I. M. Örkény István "Egypercesek" - Dunaújváros
  • A csodálatos mandarin - Dunaújváros
  • Az utolsó tangó - Dunaújváros
  • Szerelmi etűd - Dunaújváros
  • Boszorkányok, varázslatok /finálé - Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Botoló - Zala Táncegyüttes
  • A fonóban - Viszneki Gyermek Táncegyüttes

Színházi munkái

  • Marton-Novák: Kőműves Kelemen - Pesti Színház (koreográfus asszisztens)
  • Petrik József: Irma, te édes! - Józsefvárosi Színház
  • Beke Sándor: Fösvény - Józsefvárosi Színház
  • Kerényi-Novák: Fehér Anna - Nemzeti Színház (koreográfus asszisztens)
  • Beke Sándor: KaliguLÓ - Jókai Színház Komárno
  • Petrik József: Charlie nénje - Józsefvárosi Színház
  • Beke Sándor: Mária Evangéliuma - Bástya Színház Komárno
  • Kincses Elemér: Egy szerelem három éjszakája - Nemzeti Színház
  • Sík Ferenc: A különc - Várszínház
  • Beke Sándor: Két úr szolgája - Jókai Színház Komárno
  • Schlanger András: Kísértetcsárdás - Radnóti Színház
  • Horváth Zoltán: Parasztbecsület - MÁO/ Ferencvárosi Ünnepi Játékok
  • Dávid Zsuzsa: A dzsungel könyve - Gárdonyi G. Színház Eger
  • Beke Sándor: Mária Evangéliuma - Agria Nyári Játékok
  • Dávid Zsuzsa: Chioggiai csetepaté - Gárdonyi G. Színház Eger
  • Garas DezsőDandin György - Odry Színpad

Szakmai szervezetek

  • 1986-tól A Magyar Táncművészek Szövetsége tagja, 1999-2011-ig elnökségi tag
  • 1991-1999 A Kortárs Táncszínházi Egyesület tagja, 1996-99-ig vezetőségi tag
  • 1995-2000 A Közép-Európa Táncszínház Alapítvány titkára, kuratóriumi tag
  • 1996-tól Az (Alternatív) Független Színházak Szövetsége tagja, 2003-2011-ig alelnök
  • 1997-től A Közép-Európa Táncszínház Egyesület alapító tagja, elnök
  • 2001-től Az ASSISTEJ Magyar Központ tagja, 2015-től elnökségi tag
  • 2002-2004 A Kortárs Táncalkotók Szakmai Társasága, alapító tagja
  • 2004-től A Magyar Koreográfusok Társasága S.H.C. alapító tagja, 2004-2009 elnökségi tag
  • 2005- 2010 A Szerzői Jogi Szakértő Testület tagja
  • 2009-2011 Az Előadó-művészeti Tanács tagja
  • 2011- től A Hagyományok Háza Baráti Kör, önkéntese
  • 2017-től A Bihari János Kulturális Egyesület tagja
  • 2017-től A Szegedi Papucsért Alapítvány elnöke
  • 2018- től A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja

Díjak, kitüntetések

  • Junior díjas (1975)
  • Aranysarkantyús Táncos (1975)
  • A Népművészet Ifjú Mestere (1975)
  • Ki mit tud? (TV) néptánc szólista győztes (1977)
  • Aranysarkantyús Táncos (1977)
  • Örökös Aranysarkantyús Táncos (1979)
  • Nívódíjas koreográfus (1985, 1986, 1988, 1989)
  • Dél-alföldi Nemzetőrség - főhadnagy (1995)
  • Pro KET-díj (1997)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1998)
  • A Hazáért Érdemkereszt (1998)
  • A Magyar Kultúra Lovagja (1999)
  • Hűség a Hazához Érdemkereszt (2000)
  • Egyesült Királyság Szent György Lovagrend Lovagja (2001)
  • ’56-os Jubileumi Nemzetőr Emlékérem (2001)
  • Vitézi Lovagrend (2001)
  • Dél-alföldi Nemzetőrség - ezredes (2002)
  • Harangozó Gyula-díj (2003)
  • A Szent György Lovagrend Nagykeresztje (2006)
  • Imre Zoltán-díj (2009)
  • A Táncművészetért-díj (2010)
  • Pro Urbe Erzsébetváros (2017)
  • Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2017)

Források

  1.  KET honlap
  2.  Aranysarkatyús és Aranygyöngyös táncosok listája
  3.  Szögi Csaba életrajza a KET honlapján. (Hozzáférés: 2011. október 24.)
  4.  Péter Márta kritikája a T.E.S.T II. című előadásról. [2014. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 24.)
  5.  A Hétrőfös visszatér-Ellenfény[halott link]
  6.  A Puszta c. előadásról

Külső linkek

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.